SZTE BBMK Hírarchívum

SZTE BBMK 2023. április

1 2 
2023. április 25.
1 perc

Vonós Tanszékünk professzora, Szecsődi Ferenc otthonosan mozog a konyhában, melyet meg is mutat Mágó Károly műsorában.

Az alábbi videóban megtekinthető a beszélgetés.

2023. április 25.
1 perc

A Marokkói Nemzetközi Kapcsolatokért felelős Ügynökség tanulmányi ösztöndíj felhívást tett közzé, melyben 15 főnek biztosítanak pályázási lehetőséget marokkói állami egyetemekre a 2023/2024-es tanévre.

2023. április 25.
1 perc

Április 22-én a Dugonics téren felállított standoknál a karok és az egyetemi egységek képviselői mutatták be a képzési kínálatot, a hallgatói szolgáltatásokat és a nemzetközi lehetőségeket.

2023. április 25.
1 perc

Az előadást 2023. 04. 27-én 19 órától az Egyetemi Tavasz programsorozatának részeként hallgathatják végig az érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Dísztermében.

2023. április 24.
1 perc

Kucsera Noémi fiatal gitárművész a Golden Classical Music Awards nemzetközi versenyen abszolút győzteseként kapott lehetőséget, hogy a New York-i Carnegie Hallban adjon koncertet.

2023. április 24.
1 perc

A dél-alföldi régió minden részéről, Szeged mellett Kistelekről, Szentesről, Makóról, Csongrádról, de Kecskemétről, Kalocsáról és Békéscsabáról is érkeztek diákcsapatok az SZTE Juniorok Viadalának döntőjére.

2023. április 24.
1 perc

Időpontok és helyszínek:

Május 2. 17:00 A xilofonok nyomában - előadás

Somogyi Könyvtár


Május 4. 18:00 Ütőhangszeres hangverseny

SZTE BBMK, 31. terem


Május 9. 19:00 Ütőhangszeres kamaraest

Szent-Györgyi Albert Agóra

2023. április 24.
1 perc

Időpont: 2023. május 4. 17:30

Helyszín: Magyarorzsági Evangéliumi Testvérközösség (Szeged, Bokor utca 5.)
2023. április 24.
1 perc

A 18. Egyetemi Tavasz megnyitó eseményén kiosztották a hallgatói művészeti pályázatok díjait.

2023. április 24.
1 perc

A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.

2023. április 20.
2 perc
Az UNESCO közzétette a „Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj – Fiatal kutatók kapacitásának és hozzájárulásának megerősítése a Selyemutakhoz” elnevezésű kezdeményezés harmadik pályázati felhívását.

A jelentkezés határideje: 2023. május 31.
2023. április 20.
1 perc

Időpont: 2023. április 25-26.

Helyszín: Bálint Sándor Művelődési Ház (Szeged, Temesvári krt. 42.)

2023. április 20.
1 perc

Időpont: 2023. április 22. 17:00

Helyszín: Reök-palota

2023. április 20.

Karunk Koncertfúvós Zenekara első helyezést ért el a lettországi Wind Stars elnevezésű versenyen.


A Zenekar karmestere Csikota József.


Gratulálunk az eredményes szerepléshez!

2023. április 20.
1 perc

"Egy metálőrült fuvolaművész" címmel jelent meg interjú Szilágyi Szabolccsal.

2023. április 20.
2 perc

Időpont: 2023.04.29. 18:00

Helyszín: Kölcsey Központ

2023. április 19.
1 perc

Időpont: 2023. április 21. 17:00

Helyszín: Hagymaház, Makó

2023. április 19.
1 perc

A tanulási eredmény alapú képzésfejlesztési program részeként megrendezésre kerül a második SZTE TEA House kerekasztal-beszélgetést, melyen az értékelés, értékelési módszerek TEA megközelítése kerül középpontba, továbbá az SZTE TEA Time Évzáró alkalma a szorgalmi időszak utolsó hetében.

 

A programok helye és időpontja az alábbi:

 

SZTE TEA House Kerekasztal-beszélgetés

2023. április 20., SZTE Központi épület (Dugonics tér 13.), 229. tárgyaló

 

15.00 Hallgatói kerekasztal-beszélgetés

17.00 Oktatói kerekasztal-beszélgetés

 

Évzáró TEA Time – Szemléletváltás

2023. május 8. 12.15-14.00, SZTE Központi épület (Dugonics tér 13.) 5. terem


2023. április 19.
1 perc

Abstract Submission Deadline: 30TH April 2023

 

2023. április 19.
1 perc

Hétvégén tartották a XIX. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenyt Debrecenben.

2023. április 19.
1 perc

Időpont: 2023. április 27. 18:00

Helyszín: Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI (Városház tér 3.)

2023. április 19.
1 perc

Időpont: 2023. április 25. 17:30

Helyszín: SZTE BBMK, 2-es klub


A Facebook-esemény ITT elérhető.

2023. április 19.
1 perc

Időpont: 2023. április 26. 19:00

Helyszín: SZTE Rektori Épület, Díszterem

2023. április 18.
1 perc

A Debreceni Egyetem valamint a Conservatory Alapítvány 44. alkalommal rendezte meg a Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozót és Versenyt 2023. április 2-3. között.

2023. április 18.
1 perc

Időpont: 2023. április 27. 18:00

Helyszín: Reök-palota (6720 Szeged, Magyar Ede tér 2.)


A Facebook-esemény ITT érhető el.

2023. április 18.
2 perc

If it's spring, then the SZTE Alma Mater challenge is here again, where we count on your individual results to find out which faculty or unit will be the most athletic and active in spring 2023!

2023. április 18.
1 perc

Időpont: 2023. április 24. 17:00

Helyszín: Somogyi Könyvtár 1. emelet - Közösségi tér (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)

2023. április 18.
1 perc

Have you always wanted to show off your video-making skills?


Now, it’s your chance!

2023. április 18.
1 perc

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:

2023. április 18.
1 perc

Időpont: 2023. április 29. 18:00

Helyszín: Móra Ferenc Múzeum (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)


Az est folyamán a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának szimfonikus zenekara ad koncertet az egyetem klasszikus gitár szakos hallgatójával, a mexikói származású Daniel Montes-zel. A szimfonikus zenekart Somorjai Péter vezényli. A hangversenyen elhangzik többek között Mario-Castelnuovo Tedesco D-dúr Gitárversenye.


A koncerten való részvétel belépőjegy váltásával lehetséges. A felnőttjegy 1.490 Ft, a gyermek és nyugdíjas jegy 990 Ft.

Az esemény a 24. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál előeseménye, amely 2023. június 8 és 10-e között kerül megrendezésre.


Bővebb információ:

www.gitarfesztival.hu


A Facebook esemény IDE KATTINTVA elérhető.

2023. április 18.
1 perc

Időpont: 2023. április 20. 15:00

Helyszín: Szolnoki Bartók Béla Művészeti Iskola (5000 Szolnok, Réz utca 1.)

2023. április 17.
1 perc

Időpont: 2023. április 26. 19:00

Helyszín: Zenepalota, Bartók terem (Miskolc)

2023. április 17.
1 perc

Hétvégén lezajlott a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciójának döntője, melyen Karunkat hallgatóink sikeresen képviselték.

2023. április 17.
1 perc

Az új pályázati konstrukciók (PD_23, FK_23, K_23, és SNN_23 kutatási témapályázatok – OTKA pályázatok) felhívásai az alábbi honlapon érhetőek el (felhívások főbb jellemzői, beadási határidők stb.): http://nkfih.gov.hu/palyazoknak/palyazatok/aktualis-felhivasok

2023. április 17.
1 perc

Időpont: 2023. augusztus 21-30.

Helyszín: Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI

2023. április 17.
1 perc

Időpont: 2023. április 26. 10:30

Helyszín: Reök-palota (Szeged, Magyar Ede tér 2.)

2023. április 14.
1 perc

Időpont: 2023. április 17. 18:30

Helyszín: SZTE BBMK, 103. terem

2023. április 14.
2 perc

Június 11-én a Magyar Zene Háza szabadtéri színpada egy képzeletbeli híddá alakul, amelynek egyik végpontját a Déváról érkező gyerekek, másik végpontját pedig a szegedi zenésznövendékek alkotják. A két csapat közös jóvoltából egy fergeteges nyáresti koncertélmény részeseivé válhatnak kicsik és nagyok, amelyben jól ismert dallamok és váratlan meglepetések felbukkanására egyaránt lehet majd számítani. Az eseményen felszólal Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életrehívója.

2023. április 12.
1 perc

Időpont: 2023. április 25. 19:00

Helyszín: SZTE Rektori Épület, Díszterem

2023. április 12.
3 perc

Gyűjtsük együtt a felvételi pontokat!


2023. április 22. szombat - 11.00-18.00

Szeged, Dugonics tér 13.

2023. április 12.
1 perc

Időpont: 2023. április 14. 17:00

Helyszín: Karácsand, József Attila út 27.

2023. április 12.
1 perc

Időpont: 2023. április 15. 15:00

Helyszín: Magán Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium, Makó

2023. április 11.
5 perc

Szives Márton Gábor ütőhangszeres művész, a magyar kortárs zene elkötelezett képviselője. A mindig megújuló zene kifejezési lehetőségeit kutatja és gyakorolja művészetében. A zenész a Samodai-Szives Duó tagja, a Klatzow Projekt és a Munkácsy Projekt művészeti vezetője, előadásain innovatív szemléletmódon keresztül mutat be magyar kortárs zenei produkciókat. Szives Márton Gáborral, az SZTE alumnusával beszélgettünk. Márkos Alberttel közös koncertjüket április 19-én 20 órától rendezik a szegedi Grand Caféban.

2023. április 11.
1 perc

Időpont: 2023. április 19. 20:00

Helyszín: Grand Café Szeged

2023. április 11.
1 perc

Időpont: 2023. április 14. 19:00

Helyszín: Rektori Épület, Díszterem

2023. április 06.
3 perc

Ha tavasz, akkor ismét itt az SZTE Alma Mater kihívása, ahol egyéni eredményeddel számítunk rád, hogy kiderüljön, melyik kar vagy egység lesz 2023. tavaszán a legsportosabb és a legaktívabb!

2023. április 06.
1 perc
1 2