
A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar ünnepélyes keretek között adományozta a Professor Emeritus címet Szecsődi Ferencnek, a neves hegedűművésznek és pedagógusnak.
Az elismerés, amelyet a diplomaosztó ünnepségen Karunk dékánja, Dr. Nátyi Róbert nyújtott át, Szecsődi Ferenc több évtizedes kiemelkedő művészi és oktatói munkásságát ismeri el.
Blastik Ágnessel, Karunk friss diplomásával készítettünk interjút, aki előadóművészet alapszak klasszikus csembaló szakirányon végezte tanulmányait. Ágnes már gyerekkorában kapcsolatba került a komolyzenével, bár az út eleinte nem volt zökkenőmentes számára. Végül 19 évesen, a gimnázium után találta meg a szenvedélyét a csembalóban, és ettől a ponttól kezdve egyértelművé vált számára, hogy ez az ő hivatása.
Az interjúban mesél arról, milyen meghatározó szerepet játszottak szegedi tanárai a fejlődésében, különösen Bereczki Julianna tanárnő, aki nemcsak technikai tudást adott át neki, hanem a zenéhez való finom hozzáállásban is sokat segített. Most a Mozarteum felé veszi az irányt, ahol Salzburg gazdag régizenei élete és kiváló tanárai új távlatokat nyithatnak meg számára. Az interjúban bepillantást nyerhetünk Ágnes zenei útjába és jövőbeli terveibe.
Reméljük, ti is inspirációt merítetek történetéből!
Donec malesuada tincidunt neque, et efficitur urna ultrices id. Ut mollis purus sed turpis euismod, vitae sollicitudin turpis tristique. Fusce ornare vitae ante vitae feugiat. Aliquam dictum molestie placerat.