SZTE BBMK Hírarchívum

talentum

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „Talentum Hungaricum” ösztöndíjpályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „Talentum Hungaricum” ösztöndíjpályázat

2025. szeptember 26.
17 perc

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (mint Támogató) megbízásából a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Nemzeti Tehetség Központ) felhívást tesz közzé a kiemelkedő tehetségű, magyar és külhoni magyar,

•„Zene” kategóriában: 16 és 26 év közötti, klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykedő fiatalok; valamint

•„Tánc” kategóriában: 10 és 20 év közötti, néptánc, modern táncművészet területén tevékenykedő fiatalok

szakmai fejlődésének, hazai és nemzetközi bemutatkozási lehetőségének támogatására

1. A támogatás célja, célcsoportja

A pályázat célja

A zenei vagy táncművészeti területen kiemelkedő tehetségek szakmai és ösztöndíj támogatása annak érdekében, hogy mind hazai, mind nemzetközi környezetben is lehetőségük nyíljon kapcsolatok építésére, tapasztalatszerzésre, illetve sikeres zenei vagy táncművészeti produkciók összeállítására, szakemberek közreműködésével.

A pályázat célcsoportja

A Pályázati Felhívás keretében 1 Pályázó legfeljebb 1 pályázati kategóriára („Zene” vagy „Tánc” kategória) nyújthat be 1 pályázatot.

Több pályázat beadása esetén a Pályázó minden pályázata érvénytelennek minősül.

I.„Zene” kategória esetében

•A „Zene” kategória célcsoportjához a 16 és 26 év közötti ambiciózus és kiemelkedő tehetségű fiatal előadóművészek tartoznak, akik a klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykednek. A program nyitott mind az egyéni előadóművészek, mind a zenekari formációk előtt.

•A program keretében előnyt élveznek a konzervatóriumot végzett vagy megkezdett zenei felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező fiatal tehetségek, illetve a 2015 és 2024 között Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj (a továbbiakban: NFTÖ) által támogatott Pályázók.

•A program már bizonyos szintű zenei képességekkel és teljesítménnyel rendelkező, de még a pályájuk elején álló fiatal művészeknek kínál lehetőséget a szakmai fejlődésre és előrelépésre.

•A program nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról érkező magyar anyanyelvű tehetségek számára is nyitott, akik szintén hozzájárulhatnak a magyar zenei kultúra nemzetközi elismertségéhez és gazdagításához.

II.„Tánc” kategória esetében

•A „Tánc” kategória célcsoportjához a 10 és 20 év közötti ambiciózus és kiemelkedő tehetségű fiatal táncművészek tartoznak, akik a néptánc, modern táncművészet területén tevékenykednek. A program nyitott mind az egyéni táncművészek, mind a formációk előtt.

•A program keretében előnyt élveznek a 2015 és 2024 között Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj (a továbbiakban: NFTÖ) által támogatott Pályázók.

•A program már bizonyos szintű táncművészeti képességekkel és teljesítménnyel rendelkező, de még a pályájuk elején álló fiatal művészeknek kínál lehetőséget a szakmai fejlődésre és előrelépésre.

•A program nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról érkező magyar anyanyelvű tehetségek számára is nyitott, akik szintén hozzájárulhatnak a magyar táncművészeti kultúra nemzetközi elismertségéhez és gazdagításához.

Mindkét kategória esetében lehetőség van

•Talentum Hungaricum ösztöndíjas

•Talentum Hungaricum - Alumni

alkategóriára benyújtani a pályázatot.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az alumni alkategóriára az a pályázó nyújthat be pályázatot, aki korábban legalább 1 éven keresztül egyénileg vagy formációval1 a „Talentum Hungaricum” pályázat támogatottja volt.

Jelen pályázati felhívás keretében a pályázó csak egy alkategóriában részesülhet támogatásban.

2.A forrás megnevezése

Az ösztöndíj forrását a Nemzeti Tehetség Program „Komplex tehetségtámogató programok” című, NTP-TSZMT-M-25-0009 azonosítószámú projektje keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium biztosítja.

3.A támogatás formája és mértéke

Az elnyert ösztöndíj-támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás.

A pályázathoz saját forrás biztosítása nem szükséges.

•„Talentum Hungaricum ösztöndíjas” pályázók esetében:

A nyertes Pályázó – a jelen Pályázati Felhívás 9. pontjában rögzített feltételek teljesülése esetén – 2025. november 1-jétől 2026. augusztus 31-ig (10 hónapig) 40 000 Ft/hó (adómentes) ösztöndíj-támogatásban részesül, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 1. számú melléklet 4.29. pontjában foglaltak figyelembevételével.

1 Formáció pályázása esetében a tagoknak azonosaknak kell lenniük a korábbi támogatásban részesült formáció tagjaival

•„Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók esetében:

Nyertes „Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók számára külön zárt felhívás kerül meghirdetésre, melyre a költségtervvel és a szakmai cél megjelölésével együtt szükséges pályázatot benyújtaniuk. Egyéni pályázat esetében az elnyerhető ösztöndíj maximális összege 150 000 Ft; formáció esetében az elnyerhető ösztöndíj maximális összege 300 000 Ft. Az elnyert ösztöndíj egy összegben kerül folyósításra, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 1. számú melléklet 4.29. pontjában foglaltak figyelembevételével. A pályázatokról szakmai ajánlás alapján a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője dönt.

A nyertes „Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók szerepelnek a 2025/26-os évben a Talentum Hungaricum program kiajánlójában, mely segíti a további fellépési lehetőségekhez való jutást.

4.A pályázat benyújtására jogosultak köre

I.„Zene” kategória esetében

Jelen Pályázati Felhívás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő Pályázók nyújthatnak be támogatási kérelmet:

•klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykedő, 16 és 26 év közötti tehetséges magánszemélyek;

•klasszikus, jazz, népzene és könnyűzene területén tevékenykedő zenekari művészeti produkciók, amelyekben valamennyi fiatal művész a 16 és 26 év közötti korosztályba tartozik.

Az alsó korhatár értelmezése: a Pályázó a pályázat beadásának napján már betöltötte a 16. életévét.

A felső korhatár értelmezése: a Pályázó a pályázat beadásának napján még nem töltötte be a 27. életévét.

Az alábbi zenei stílusokban tevékenykedő fiatal művészek jelentkezését várjuk a programba.

•Klasszikus zene: instrumentális és vokális tehetségek, akik szólóban vagy kamarazenekari formációban szeretnének kiemelkedni.

•Jazz-zene: jazz szólózenészek és zenekari formációk, akik képességeikkel és kreativitásukkal szeretnének hozzájárulni a jazz műfajának fejlődéséhez.

•Könnyűzene: énekesek és zenekari formációk, akik törekednek új és friss megközelítésekkel bővíteni a könnyűzenei palettát.

•Népzene: énekesek és zenekari formációk, akik a hagyományos népzene területén kívánnak kibontakozni.

•A program rugalmasságot biztosít a tehetségek számára, hogy – függetlenül attól, hogy egyéni előadóművészként vagy zenekari formáció tagjaként csatlakoznak – kiaknázhassák a mentorok és a szakmai támogatók által kínált lehetőségeket a szakmai fejlődés és karrierépítés terén.

•A célcsoporton belül a program nyitott a különböző zenei stílusok és irányzatok iránt, ami lehetővé teszi a zenei kultúra gazdagítását és a tehetségek sokszínűségének támogatását.

II.„Tánc” kategória esetében

Jelen Pályázati Felhívás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő Pályázók nyújthatnak be támogatási kérelmet:

•néptánc, modern táncművészet területén tevékenykedő, 10 és 20 év közötti tehetséges magánszemélyek;

•néptánc, modern táncművészet területén tevékenykedő formációk, amelyekben valamennyi fiatal művész a 10 és 20 év közötti korosztályba tartozik.

Az alsó korhatár értelmezése: a Pályázó a pályázat beadásának napján már betöltötte a 10. életévét.

A felső korhatár értelmezése: a Pályázó a pályázat beadásának napján még nem töltötte be a 21. életévét.

Az alábbi táncművészeti stílusokban tevékenykedő fiatal művészek jelentkezését várjuk a programba.

•Néptánc: egyéni táncosok és formációk, akik a hagyományos néptánc területén kívánnak kibontakozni.

•Modern tánc: szólótáncosok és formációk, akik törekednek klasszikus, valamint új és friss megközelítésekkel bővíteni a táncművészeti palettát.

•A program rugalmasságot biztosít a tehetségek számára, hogy – függetlenül attól, hogy egyéni táncművészként vagy formáció tagjaként csatlakoznak – kiaknázhassák a mentorok és a szakmai támogatók által kínált lehetőségeket a szakmai fejlődés és karrierépítés terén.

•A célcsoporton belül a program nyitott a különböző táncstílusok és irányzatok iránt, ami lehetővé teszi a táncművészeti kultúra gazdagítását és a tehetségek sokszínűségének támogatását.

FIGYELEM! A pályázat benyújtása során kérjük, fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy a Pályázati Felhívásban meghatározott pályázói körnek megfelelően történjen a pályázat benyújtása. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, az a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

5. A pályázat benyújtásának módja

A pályázat meghirdetésének dátuma: 2025. szeptember 15. Ettől az időponttól kezdődően nyújthatóak be a pályázatok.

Amennyiben felkeltette figyelmét pályázatunk, kérjük, a jelentkezési felületen jelentkezzen az alábbi linken található űrlap kitöltésével:

Talentum Hungaricum 2025 – Jelentkezési felület

A jelentkezési felületen a következő mellékleteket szükséges feltölteni:

•maximum 20 perces – a választott kategóriának megfelelő – bemutatkozó zenei vagy táncvideó a YouTube online videómegosztóra (https://www.youtube.com/) feltöltve;

(A benyújtott videóval kapcsolatosan támasztott elvárás, hogy a produkció előadásmódja nem csorbíthatja sem a Támogató, sem a Nemzeti Tehetség Központ jó hírnevét, valamint politikai tartalmú, gyűlöletkeltő, erőszakos, szeméremsértő dalszöveg, gesztus, látványelem, beszéd, káromkodás a színpadi produkcióban nem engedélyezett.)

•fényképes bemutatkozó levél, melyben mindenképpen térjen ki arra, miért jelentkezett pályázatunkra; amennyiben zenekari produkció vagy táncművészeti formáció nyújt be pályázatot, akkor a zenekari produkcióban vagy a táncművészeti formációban részt vevők rövid bemutatására is szükséges kitérni, illetve megnevezni a 2024-es vagy korábbi NFTÖ-s pályázat nyertesét/nyerteseit;

•sajtófelhasználásra alkalmas fotó;

•aláírt adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat.

A pályázat benyújtását a kérdésekre választ adva és a megjelölt elektronikus mellékletek feltöltésével lehet hiánytalanul teljesíteni.

Jelen Pályázati Felhívás keretében 1 Pályázó legfeljebb 1 egyéni vagy 1 csoportos (zenekari produkció vagy táncművészeti formáció) pályázati anyagot nyújthat be.

A jelentkezők mind szólóként, mind csoportosan pályázhatnak. A Nemzeti Tehetség Központ fenntartja magának a jogot, hogy az egyéni indulókat is zenekari produkció vagy táncművészeti formáció kialakítására kérje fel, illetve a zenekari produkció vagy táncművészeti formáció szereplői közül csak egyes személyeknek kínáljon további lehetőséget.

Nem nyújtható be pályázat, illetve nem részesülhet ösztöndíjban az a Pályázó, aki:

•a benyújtott pályázatában a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;

•bármilyen más uniós vagy hazai költségvetési forrásból finanszírozott pályázat, program keretében már korábban támogatást nyert a jelen pályázatra benyújtott pályázati anyagával.

A Pályázók vállalják, hogy nyertességük esetén a pályázat döntéséről szóló hivatalos bejelentéstől számított 12 hónapig a Nemzeti Tehetség Központ megfelelő időben jelzett igényei szerint, egyeztetett keretek között – külön juttatás nélkül – rendelkezésre állnak meghallgatások, próbák, rendezvények, műsorpromóciós forgatások, fellépések, kisfilmforgatások, sajtórendezvények, sajtótájékoztatók, interjúk és élő adások alkalmával.

Az előadók, a szerzők és a koreográfusok pályázatuk beadásával elfogadják jelen Pályázati Felhívás feltételeit, és kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket a Nemzeti Tehetség Központtal való folyamatos együttműködésben, a jelen felhívásban rögzített szerződéskötésben, továbbá elfogadják, hogy a pályázati feltételek bármely pontjának megszegése kizárással járhat.

6. A pályázatok érvényességének vizsgálata, hiánypótlás

A jelentkezési felületen keresztül benyújtott pályázatokat a pályázatkezelő pályázati azonosítóval látja el. A Nemzeti Tehetség Központ a pályázatok befogadása során az alábbiakat ellenőrzi:

• a Pályázó a Pályázati Felhívásban meghatározott határidőn belül nyújtotta be a pályázatát,

• a Pályázó a jelentkezési felületen keresztül nyújtotta be a pályázatát,

• a Pályázó a Pályázati Felhívás 4. pontjában meghatározott jogosulti körbe tartozik,

• a Pályázó az összes kötelező mellékletet feltöltötte a jelentkezési felületre.

Az alábbi esetekben a pályázatot a Nemzeti Tehetség Központ nem fogadja be, és további érdemi vizsgálat nélkül elutasítja:

• a Pályázó nem a Pályázati Felhívásban meghatározott határidőn belül nyújtotta be a pályázatát,

• a Pályázó nem a jelentkezési felületen keresztül nyújtotta be pályázatát,

• a Pályázó nem tartozik a Pályázati Felhívás 4. pontjában meghatározott jogosulti körbe,

• a Pályázó nem töltötte fel a jelentkezési felületre a kötelezően csatolandó mellékleteket,

• a Pályázó nem vállalja nyertessége esetén a pályázat döntéséről szóló hivatalos bejelentéstől számított 12 hónapig a Nemzeti Tehetség Központ megfelelő időben jelzett igényei szerint, egyeztetett keretek között – külön juttatás nélkül – rendelkezésre állást meghallgatások, próbák, rendezvények, műsorpromóciós forgatások, fellépések, kisfilmforgatások, sajtórendezvények, sajtótájékoztatók, interjúk és élő adások alkalmával.

Amennyiben a befogadott pályázat formai ellenőrzése során a Nemzeti Tehetség Központ megállapítja, hogy a pályázat nem teljeskörűen felel meg a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeknek, azaz a pályázatot hibásan, hiányosan nyújtották be, a Nemzeti Tehetség Központ a Pályázót egy alkalommal, e-mail-értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb három (3) munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével.

FIGYELEM! Amennyiben a Pályázó nem pótolta a hiányosságokat a hiánypótlási felhívásban megjelölt határidőre, vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget, úgy a Nemzeti Tehetség Központ megállapítja a pályázat érvénytelenségét, és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikus értesítést küld a Pályázónak.

7. A pályázatok benyújtásának határideje

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. október 19. (vasárnap) 23:59.

8. A pályázatok elbírálásának menete és főbb szempontjai, a Pályázók kiértesítése

A beérkezett pályázatok elbírálása az alábbiak szerint történik:

• a mentorokból álló értékelőbizottság a pályázat keretében benyújtott anyagokat megadott szakmai szempontok alapján bírálja el, és javaslatot tesz a támogatásban részesítendő személyekre;

• az értékelőbizottság javaslata alapján a nyertesekről a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője dönt.

A pályázat lezárását követően a Nemzeti Tehetség Központ 30 napon belül írásbeli elektronikus értesítést küld a pályázat elbírálásáról, és az eredményeket közzéteszi a Nemzeti Tehetség Program weboldalán (www.nemzetitehetsegprogram.hu), valamint közösségimédia-felületein. Az értesítés tartalmazza a támogatási döntést, a Kedvezményezett által teljesítendő feltételeket és azok határidejét.

9. Az ösztöndíjas által vállalt szakmai tevékenységek

•„Talentum Hungaricum ösztöndíjas” pályázók esetében az ösztöndíj igénybevételének feltétele, hogy az ösztöndíjas

o 2025 novemberében személyesen részt vesz a Budapesten megtartásra kerülő Programmegnyitón;

o a mentorálási folyamat során folyamatosan kapcsolatot tart a mentorával, valamint 2025. november és 2026. április között havi rendszerességgel személyesen részt vesz a Budapesten megtartásra kerülő mentorálási alkalmakon;

o részt vesz a program keretében megtartásra kerülő workshopokon, előadásokon;

o a pályázat döntéséről szóló hivatalos bejelentéstől számított 12 hónapig a Nemzeti Tehetség Központ megfelelő időben jelzett igényei szerint, egyeztetett keretek között – külön juttatás nélkül – rendelkezésre áll meghallgatások, próbák, rendezvények, műsorpromóciós forgatások, fellépések, kisfilmforgatások, sajtórendezvények, sajtótájékoztatók, interjúk és élő adások alkalmával; továbbá

o a Nemzeti Tehetség Központ felé záró szakmai beszámolót nyújt be.

•„Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók esetében az ösztöndíj igénybevételének feltétele, hogy az ösztöndíjas:

o a pályázat döntéséről szóló hivatalos bejelentéstől számított 12 hónapig a Nemzeti Tehetség Központ megfelelő időben jelzett igényei szerint, egyeztetett keretek között – külön juttatás nélkül – rendelkezésre áll meghallgatások, próbák, rendezvények, műsorpromóciós forgatások, fellépések, kisfilmforgatások, sajtórendezvények, sajtótájékoztatók, interjúk és élő adások alkalmával; továbbá

o a Nemzeti Tehetség Központ felé benyújtja a záró szakmai beszámolót a költséget igazoló számlákkal együtt.

10. A támogatói okirat kiadása

A támogatási döntésről szóló értesítés tartalmazza a támogatói okirat kiadásának feltételeit. A támogatás igénybevételére támogatói okirat keretei között van lehetőség, a támogatói okirat kiadásához szükséges adatokat, nyilatkozatokat a Kedvezményezettnek az értesítésben megjelölt határidőre kell megküldenie.

A díjazottak részére – kiskorú, vagy egyébként cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes nyertes esetében törvényes képviselője részére – a támogatói okirat kiadásához szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatói okiratot a Nemzeti Tehetség Központ adja ki.

Érvényét veszti a támogatási döntés, ha a támogatói okirat a támogatásról szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napos határidőn belül a Pályázó mulasztásából vagy neki felróható egyéb okból nem kerül kiadásra.

11. A támogatási összeg folyósítása

Az ösztöndíj-támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek folyósítása „Talentum Hungaricum ösztöndíjas” pályázók esetében részletekben, „Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók esetében egy összegben, a folyósításhoz szükséges valamennyi feltétel teljesülése esetén, banki átutalással, a támogatói okiratban meghatározottak szerint történik, közvetlenül a Kedvezményezett fizetési számlájára.

A megítélt támogatás folyósítására kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a Pályázati Felhívásban meghatározott forrás összegének felhasználását a vonatkozó jogszabályok a Nemzeti Tehetség Központ részére is lehetővé teszik.

•További díjazás „Talentum Hungaricum ösztöndíjas” pályázók esetében

I.„Zene” kategória esetében

•Az ösztöndíjasok művészeti workshopok alkalmával egyéni és zenekari szakmai támogatásban részesülnek.

•Rangos hazai és külföldi koncertlehetőséget kínálunk a nyerteseknek.

•Az ösztöndíjasok elismert szakemberek által tartott előadásokon nyerhetnek bepillantást a kulturális-művészeti menedzsment rejtelmeibe.

•A program befejezésének részeként minden szóló előadónak vagy zenekarnak lehetősége nyílik egy stúdiófelvétel készítésére.

III.„Tánc” kategória esetében

•Az ösztöndíjasok művészeti workshopok alkalmával egyéni és formációs szakmai támogatásban részesülnek.

•Rangos hazai és külföldi fellépési lehetőséget kínálunk a nyerteseknek.

•Az ösztöndíjasok elismert szakemberek által tartott előadásokon nyerhetnek bepillantást a kulturális-művészeti menedzsment rejtelmeibe.

12. A támogatás elszámolása

Az ösztöndíj a Pályázati Felhívásban és a támogatói okiratban megjelölt célok elérése érdekében használható fel, melynek teljesüléséről a Kedvezményezettnek legkésőbb 2026. szeptember 10. (csütörtök) napjáig záró szakmai beszámolót kell készítenie, és azt be kell nyújtania a Nemzeti Tehetség Központ felé.

A Nemzeti Tehetség Központ az ösztöndíjast a szakmai beszámoló elfogadásáról írásban értesíti. Az el nem fogadott szakmai beszámolóról szintén írásos értesítést küld az ösztöndíjas részére, amelyben indokolja az elutasítást, egyben 5 napos hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben az ösztöndíjas a beszámolási, illetve a hiánypótlási kötelezettségét elmulasztja teljesíteni vagy nem megfelelően teljesíti, a Nemzeti Tehetség Központ az ösztöndíj teljes vagy részösszegét a Kedvezményezettől visszakövetelheti.

A Nemzeti Tehetség Központ a támogatást különösen az alábbi esetekben követelheti vissza:

•a támogatás jogosulatlan igénybevétele, a Pályázati Felhívásban és a támogatói okiratban megjelölt céloktól eltérő, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén;

•bebizonyosodik, hogy a Kedvezményezett a Nemzeti Tehetség Központ döntését érdemben befolyásoló valótlan adatot szolgáltatott, a döntést érdemben befolyásoló adatot eltitkolt, vagy valótlan nyilatkozatot tett;

•a Kedvezményezett megszegi a támogatói okiratban vagy a jogszabályokban foglalt bármely kötelezettségét;

•a Kedvezményezett nem tesz eleget együttműködési, ellenőrzéstűrési kötelezettségének.

Többletkövetelmények „Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók esetében:

A támogatott „Talentum Hungaricum – Alumni” pályázók számára rendelkezésre bocsátott támogatás kötelezően a művészeti tevékenységükkel közvetlenül összefüggő költségekre, az elfogadott költségtervben szereplő tételekre fordítható. Minden olyan költség, ami nem került feltüntetésre a benyújtott pályázati költségtervben vagy nem került átcsoportosításra a megvalósítás során, az nem elszámolható a támogatási összeg terhére. Nem elszámolható például a mobiltelefon; alkohol, dohányáru; ingatlanberuházási, -felújítási kiadások; késedelmi pótlék, kötbér, bírság, büntetések, pótdíjak költségei; banki, pénzforgalmi költségek, illetve lízing, használt tárgyi eszköz, stb.

A támogatás felhasználható képzésen, fellépésen történő részvételre, tandíjra és/vagy a művészeti területükhöz szorosan kapcsolódó eszközök (pl. hangszer) beszerzésére, szolgáltatások (pl. felvételkészítés) biztosítására. A támogatás teljes összegének a pályázatban előírtaknak megfelelő, célzott felhasználását a záró szakmai beszámoló részeként benyújtandó költséget igazoló számlákkal szükséges igazolni a Nemzeti Tehetség Központ felé. A pályázat során elnyert összeggel legkésőbb 2026. szeptember 10. (csütörtök) napjáig el kell számolni a Nemzeti Tehetség Központ felé.

FIGYELEM! A benyújtott számlák nem lehetnek a támogatói okirat kiadását megelőzőek és a támogatói okiratban foglalt időszakot követőek. Kizárólag a Pályázó nevére és címére kiállított számlák fogadhatóak el.

A benyújtásra kerülő számlákon az alábbi záradékolást kérjük feltűntetni.

„....... Ft az NTP-TSZMT-M-25-0009 pályázati azonosító számú támogatói okirat terhére elszámolva”

13. Lemondás

A Kedvezményezett a döntés után bármikor kezdeményezheti a támogatási összeg egészéről vagy egy részéről való lemondást elektronikusan megküldött levélben (közös pályázat benyújtása esetén a szerződésben szereplő minden tag együttes hozzájárulásával).

A lemondó nyilatkozatot a Kedvezményezettnek alá kell írnia.

14. Kifogás

A támogatási döntésre vonatkozóan nem lehet benyújtani kifogást, fellebbezést, amennyiben az nem jogszabálysértő, nem ütközik a Pályázati Felhívásba.

15. Méltatlanság

Amennyiben az ösztöndíjas személy ellen a támogatási időszakban büntetőeljárás indul, a Nemzeti Tehetség Központ jogosult az ösztöndíj folyósítását felfüggeszteni. Ha a büntetőeljárás az ösztöndíjas bűnösségének megállapítása nélkül zárul le, a Nemzeti Tehetség Központ a felfüggesztésről szóló döntést visszavonja, és az ösztöndíjas jogosulttá válik a felfüggesztés alatt ki nem fizetett támogatás összegére is. Amennyiben az ösztöndíjas bűnösségét jogerősen megállapítják, a Nemzeti Tehetség Központ jogosult a támogatói okiratot a jövőre nézve visszavonni, aminek következtében a megszüntetés napján az ösztöndíjas személy ösztöndíja megszűnik.

Egyéb olyan esetekben, amikor az ösztöndíjas vagy volt ösztöndíjas olyan magatartást tanúsít, amely a „Talentum Hungaricum” pályázat szellemiségével összeférhetetlen, Támogató és a Nemzeti Tehetség Központ is jogosult, méltatlanság címén, akár az ösztöndíjasnak, akár a volt ösztöndíjasnak megtiltani, hogy önmagára a „Talentum Hungaricum” ösztöndíj nyerteseként hivatkozzon (címhasználat jogának megvonása).

16. Egyéb feltételek

1. Tájékoztatjuk a jelentkezőket, hogy a „Talentum Hungaricum” pályázattal kapcsolatosan kezelt adatok és a projektre vonatkozó adatok statisztikai célra, anonimizálva, személyazonosításra alkalmatlan módon felhasználhatóak, közzétehetőek és továbbíthatóak.

2. Amennyiben a döntéshez esetlegesen nyilvános meghallgatást vagy konzultációt tart a Nemzeti Tehetség Központ, úgy a Pályázó hozzájárul werkfotók készítéséhez, illetve azok közzétételéhez a Nemzeti Tehetség Program weboldalán és közösségimédia-felületein.

3. A Pályázó hozzájárul, hogy – a támogatás megítélése esetén – a projekt keretében beküldött anyagokat, beszámolót, fotódokumentációt, a pályázattal kapcsolatos adatokat a Nemzeti Tehetség Központ korlátlanul felhasználja és nyilvánosan közzétegye. A Pályázó hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a fentieken túli személyes adatait a program érdekében – és annak megvalósítása, elszámolása, dokumentálása érdekében – a Nemzeti Tehetség Központ az Adatkezelési tájékoztatóban rögzített módon kezelje, vagy feldolgozásra, ellenőrzésre harmadik személynek – különösen a Támogató, Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint szakmai ellenőrző szervezet részére – átadja.

4. A Nemzeti Tehetség Központ monitoringtevékenységének keretében – a pályázati program jellegétől függően – a projekt tevékenységeivel kapcsolatban a nyertes Pályázóktól – a pályázatban megadottakon felül – további adatokat kérhet.

5. A Pályázó nyertes pályázata esetén hozzájárul, hogy a pályázat átadásával, az abban részt vevők díjazásával, rendezvényen történő részvételével kapcsolatos fotódokumentációk külön engedély nélkül publikálásra kerülhessenek a Nemzeti Tehetség Központ, illetve a Támogató által meghatározott felületeken, a program népszerűsítése céljából.

6. A Pályázó vállalja, hogy a projekttel kapcsolatban a közösségimédia-felületeken nyilvánosan megosztott tartalmait a #nemzetitehetsegprogram és #mertatehetsegszamit hashtagekkel látja el.

17. További információ

A pályázattal kapcsolatban további információk Fehér Elemér zenei csoportvezetőtől kérhetőek az alábbi elérhetőségeken.

Telefon: +36 20 219 0504

E-mail: feher.elemer@ntk.hu