
Dr. Szokody Anikó, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának adjunktusa, zongorakísérőként működött közre a 2025. július 5–13. között Debrecenben megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen.
A rangos nemzetközi esemény idén a kürt-, trombita- és harsonaművészek számára adott bemutatkozási lehetőséget, és három kontinens 26 országából összesen 110 fiatal tehetség jelentkezett.
A verseny háromfordulós lebonyolításának zenei hátterét kiemelkedő zongorakísérők segítették, köztük oktatónk, Dr. Szokody Anikó, akinek magas szintű szakmai munkáját a verseny hivatalos csatornái is méltatták.
A verseny zsűrijében a nemzetközi zenei élet olyan kiválóságai foglaltak helyet, mint Marie-Luise Neunecker, Boldoczki Gábor, Abbie Conant, Frits Damrow, Hőna Gusztáv, Wim Van Hasselt és Zempléni Szabolcs.
A Bartók Béla Művészeti Kar számára különösen fontos, hogy oktatóink nemcsak tantermi környezetben, hanem a nemzetközi zenei élet élvonalában is aktívan jelen vannak. Hallgatóink számára ez azt jelenti, hogy közvetlenül olyan művészektől tanulhatnak, akik maguk is folyamatosan magas szintű szakmai közegben dolgoznak, és naprakész tapasztalataikat a tanításban is kamatoztatják.
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)