
/Fotó: Lengyel Emese, szegedma.hu/
Artisjus-díjjal ismerte el az egyesület két egykori hallgatónk, Szives Márton, ütőhangszeres művész és Kalmár Zoltán, harsonaművész munkáját. A kitüntetéseket 2025. december 1-jén vehették át a díjazottak Budapesten.
Az egyesület olyan előadóművészeknek nyújtotta át az elismerést, akik művészetük során kiemelt hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar művekre, valamint olyan pedagógusoknak, akik fontos munkát végeznek a zene és az irodalom területén.
Kalmár Zoltán:
Zenei tanulmányait Törökszentmiklóson kezdte, harsonaművész-művésztanár szakon diplomázott karunkon. Játszott többek között a Szegedi, a Vántus István és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarban, rendszeresen koncertezik a Budapest Music Centerben, a Müpában és a bécsi Kaisersaalban is. A World Grand Prix Music és a Bach International Music Competition első helyezettje.
Szives Márton Gábor:
Ütőhangszeres előadóművész, marimba és vibrafon szólista. A váci konzervatórium után a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán folytatta tanulmányait, ahol ütőhangszeres művész és tanár diplomát szerzett. Samodai Bencével, karunk trombitaművész tanárával kortárs hazai kamaraműveket vett lemezre a Samodai–Szives Duó tagjaként. Kulturális menedzserként és zeneszerzőként is aktív, külföldi és hazai zenei, művészeti fesztiválok fellépője. Munkáját a Pro Arte Aranyéremmel és a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjával ismerték el, 2024 óta a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának elnöke.
További díjazottak:
Előadóművészek:
- Baráth Nóra
- Bubenyák Zoltán
- Budapesti Vonósok Kamarazenekar
- Dobri Dániel
- Dobszay Péter
- Galambos Dorina
- Kedves Csanád
- Miklós Milán
- Osztrosits Éva
- Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus
- Tóth Eszter Renáta
- Veres Mónika
Pedagógusok:
- Csáky Andrea
- Esze Jenő
- Karosi Júlia
- Koszorus Imola Dalma
- Dr. Lakatos Istvánné
- Lázár Tibor
- Nagy Rajmund
- Sólyom-Nagyné Erdélyi Krisztina
- Vincze Tünde
Gratulálunk minden díjazottnak!
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)