
A Design Terminal és a Nemzeti Tehetség Központ immár negyedik alkalommal indította el START programját, amelynek célja a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása szakmai képzéssel, mentorációval és akár 3-5 millió forint értékű díjazással.
A kezdeményezés keretében az alábbi témakörökben várják az ötletelő csapatok jelentkezését:
A program 18-27 év közötti, vállalkozni vágyó fiatalok számára szól, és célja, hogy támogassa az innovatív megoldásokat hozó ötleteket.
A jelentkezési határidő: 2025. január 17.
A program 2025. március 7. – június 13. között valósul meg.
A csapatok az első 10 hétben sprintekben tanulnak a vállalkozás alapjairól, majd május 9-én egy felező nap után további kulcsmentorálásokkal és pitch gyakorló alkalmakkal készülnek a Demo Day-re. A program első és utolsó alkalma, valamint a felező nap személyesen, minden más az online térben zajlik majd.
További információk, illetve a jelentkezéshez szükséges dokumentumok a program honlapján, illetve ezen a linken elérhető közösségi média posztban találhatók.
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)