pexels-cottonbro-studio-3943716

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet „Felsőoktatási Innovációs Ösztöndíj” elnyerésére

1. A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: KMTA) célja, hogy támogassa a hazai innovációs területen való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját és innovációját. A program 2023. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, alkalmazottkutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő – hallgatók ösztönzésével, akik a eredményes innovációval kapcsolatos kutatási tevékenységet folytatnak, vagy a jövőben ezzel szeretnének foglalkozni.


A kiírt Felsőoktatási Innovációs Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíj, ösztöndíjpályázat) célja a felsőoktatási képzésben résztvevő, tehetséges hallgatók kutatási és innovációs tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye startup formájában valósul meg.

2. Az ösztöndíj formája

2.1. A pályázat útján támogatás nyerhető el ösztöndíj formájában, amelynek a pályázó

pályázatában megjelölt bankszámlára történő folyósításáról a KMTA gondoskodik

2.2. Az ösztöndíj összege: 800 000 Ft /fő 5 hónapra (havi 160.000 forint), mely összeg a

program végén kerül kifizetésre egy összegben a feltételek teljesülése esetén.

2.3. Az ösztöndíj időtartama: 5 hónap (2023. július 1. - 2023. november 30.) Jelen

ösztöndíjpályázatra innovációs ötlet témában nyújtható be pályázat; előnyt jelent, ha a

pályázó az alábbi területen tanul, illetve ezen területen széles tapasztalattal rendelkezik:

- informatika,

- természettudomány,

- reáltudomány

- műszaki tudomány.


4. Pályázat benyújtására jogosultak

4.1. Jelen ösztöndíjpályázatra azok az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelelő, bármely

tudományterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 25. életévüket még be nem töltött nappali

tagozatos hallgatók pályázhatnak, akik:

4.2. az ösztöndíjas jogviszony létesítésekor igazolni tudják teljes idejű alapképzésben vagy

mesterképzésben fennálló (nappali tagozatos) aktív hallgatói jogviszonyukat és az adott

képzést 2023. december 31-ig nem fejezik be és nyilatkoznak arról, hogy 2024. december 31-

ig nappali tagozaton tanulnak majd.

4.3. vállalják, hogy az ösztöndíjas időszakban a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

keretében innovációs és a hozzá kapcsolódó kutatási tevékenységet végeznek, valamint az

ösztöndíjas időszak alatt az Alapítvány számára a tudományos kutatási, fejlesztési, innovációs

munkájuk eredményeit hozzáférhetővé teszik,

4.4. vállalják, hogy a KMTA rendezvényein részt vesznek (előre egyeztetett időpontban),

4.5. vállalják, hogy az Alapítvány innovációs programjában 2024.12.31-ig részt vesznek,

több napos képzéseken, innovációs csoportokban,

4.6 vállalják, hogy a támájukhoz kapcsolódó és más tékákkal kapcsolatban és startup

vállalkozásokban részt vesznek (melyben a tagok kizárólag KMTA támogatottjai).

4.7. vállaljak, hogy saját néven magyarországi bankszámlát vezetnek, melyet a

szerződéskötéshez szükséges bemutatni;

4.8. vállalják, hogy az innovációhoz kapcsolódó kutatásról minimum 10 oldal, (lábjegyzet,

tartalom, felhasznált irodalom, hivatkozás, stb nélkül) kutatási beszámolót adnak le a KMTA

által előírt formai követelményeknek megfelelően,

4.9. vállaljak, hogy az innovációval kapcsolatban mindent megtesznek, hogy abból startupot

létesítsenek a kutatás lezárultát követő 9 hónapon belül, abban az esetben ha egyetlen KMTAhoz kapcsolódó startubban sem vesznek részt a kutatás eredményét nemzetközi rendszeresen

megjelenő tudományos folyóiratban publikálják.


5. Kizáró okok

5.1. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó: akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy

a pályázat benyújtásakor a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló, valótlan, hamis

vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett, aki a Pályázati Kiírásban

vagy az ösztöndíjszerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem

teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja, a

KMTA rendezvényein hiánytalanul nem vesz részt, nem küldi a szerződésben megadott

idősávban a beszámolókat, nem tartja be a határidőket. Az aki nem létesít startupot, -vagy ha

az befektető hiányában nem lehetséges - nem publikál nemzetközi tudományos folyóiratban.

Nem támogatjuk a meglévő innováció továbbfejlesztésétét, a meglévő kutatócsoporban lévő

tevékenységet és azon pályázatokat, akik nem önálló ötlettel jelentkeznek a pályázatra.


6. A pályázat tartalma:

6.1. iskolai tanulói jogviszony igazolás és nyilatkozat arról hogy 2023. december 31-ig az

adott intézmény nappali tagozatos hallgatója marad, és nyilatkozat arról hogy 2024. december

31-ig nappali tagozatos tanuló marad.

6.2. innovációs terv (a tervnek tartalmaznia kell az tervezett innováció részletes leírást, azt

hogy az adott ötlet megvalósulása létezik-e már és ha igen akkor milyen formában, az

innovációs témával kapcsolatos általános problémafelvetést és a témaválasztás személyes

motivációját);

6.3. Egy tanár által írt ajánló levél,

6.4. Szakmai önéltrajz- bemutatkozás- amiben a jelentkező bemutatja eddigi eredményeit


7. A támogatásban részesíthető pályázók száma

7.1. Jelen pályázati kiírás keretében legfeljebb 10 fő részesülhet támogatásban.


8. A pályázatok benyújtásának határideje

A pályázatokat 2023. május 1. - 2023. május 31. között lehet benyújtani.

A pályázat beadásának határideje: 2023. május 31. 16:00 (16 óra)


9. Jelentkezés módja:

E-mail írása a palyazat@kmta.hu címre, a tárgy mezőbe írják be: „jelentkezés Felsőoktatási

Innovációs Ösztöndíjra” ide kérjük elküldeni a tanulmányi és egyéb igazolások digitális

változatát (melyeket majd eredetiben az esetleges szerződéskötéskor kell benyújtani), továbbá

regisztráció és a részletes adatlap kitöltése a https://www.kmta.hu/regisztracio cím alatt. A

pályázatot egy fileban pdf formában kell benyújtani. Idegennyelvű jogviszony igazolást le

kell fordítani magyar nyelvre. A több fileban benyújtott pályázatokat nem vesszük

figyelembe.

A pályázat benyújtásával egyidejűleg a www.kmta.hu oldalon a regisztrációt

követően a belső adatlapot le kell zárni. A file neve a jelentkező neve (X.Y. jelentkezés

Felsőoktatási Innovációs Ösztöndíjra) – a helytelenül elnevezett pályázati dokumentációt nem

vesszük figyelembe - és az Azon pályázókkal, akiket a bíráló testület támogatásra javasol

személyesen interjút készítünk, melyre 2023. júniusban kerül sor. A nyerteseket 2023. június

31-ig értesítjük.