szte_bbmk_orgona_450x330

II. Nemzetközi Orgonafesztivál Karunk részvételével

Kuzma Levente szegedi orgonaművész és a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar hallgatóinak közreműködésével rendezik meg Szolnokon, május 15. és 21. között a II. Nemzetközi Orgonafesztivált.

Május 15–21. között egy héten keresztül csodálatos és varázslatos orgonazenét hallgathat a közönség Szolnokon. A első orgonafesztivál sikere után idén még nagyobbat és különlegesebbet álmodtak a szervezők. A koncertek nem csak személyesen látogathatóak, hanem egy világkapcsolásra is sor kerül, amit a digitális tér segítségével a világ összes pontján élvezhetnek majd a nézők, ugyanis május 16-án, a fesztivál második napján rendhagyó kezdeményezés indul útjára Szolnokról. Ég és föld között lebegve – orgonával egy nap alatt a Föld körül címmel orgonadallamok csendülnek fel világszerte. A szervezők 24 óra leforgása alatt a zene nyelvén szólítják meg az embereket a Föld számos pontján.


A fesztiválon 2023. május 15-én, 19.00 órától Karunk orgona tanszakának növendékei és tanára is bemutatkoznak.

Előadók: Balog Szabolcs, Csőköly Bence, Hegedűs Gábor, Kelemen Krisztián

Felkészítő tanár: Kuzma Levente


Műsor:

Naji Hakim: Fanfare for Nottingham

Johann Sebastian Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga BWV 564

Cesar Franck: a-moll korálfantázia

Joseph Bonnet: Matin Provençal

Max Reger: Introduction und Passacaglia, d-moll

Charles-Marie Widor: 4. Orgonaszimfónia op. 3 – Finale


A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán jelentős művészeti tevékenység folyik. Az 1991-ben létrejött orgona tanszak alapítása Dr. Csanádi László orgonaművész-tanár nevéhez fűződik, az orgonistaképzés jelentősége azóta is folyamatos az intézményben. A most bemutatkozó négy fiatal orgonista – Csőköly Bence, Balog Szabolcs, Kelemen Krisztián és Hegedűs Gábor – a tanszak másod és /harmadéves hallgatói, akik fiatal koruk ellenére már nemzetközi szinten is bemutatkoztak.


Május 16-án, a fesztivál második napján rendhagyó kezdeményezés indul útjára Szolnokról. „A világkapcsolásban az időzónák váltakozásával, Új- Zélandtól Hawaii-ig 24 órában egy-egy óra ízelítőt kaphatunk a világ különböző orgonaművészeinek bemutatójából a digitális tér segítségével. Az orgonazene rajongói a Classical Music Mastering youtube-csatornáján (https://www.youtube.com/channel/UCp1JGzbcNp-r6AQSvANYzNA) követhetik nyomon az orgonavirtuózok bemutatóit. Helyi idő szerint reggel 8 órakor indulnak a közvetítések, és a következő napon, május 17-én reggel 8 órakor fejeződnek be. Ezen a napon összeölelkeznek a nemzetek, nyelvismeret nélkül, a zene hangján hirdetik a békét és az elfogadást, az egyenrangúságot, hisz igyekszünk minél többféle műfajt, zenei művet és művészt bemutatni a világ számos országából, nemtől, nemzetiségtől, földrajzi helyszíntől függetlenül.” – fogalmaz Somogyi Anita énekművész, a fesztivál megálmodója.



A május 16-ai világkapcsolás szolnoki állomása a Szolnoki Belvárosi Szentháromság Templom, ahol 19.00 órától a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és Kuzma Levente szegedi orgonaművész hangversenyére várják az érdeklődőket.


Műsor:

Alexandre Guilmant (1837-1911) Offertoire op. 60

Johannes Brahms (1833-1897) Herzlich tut mich verlangen – korálelőjáték op. 122

Koessler: f-moll mise

Louis Vierne (1870-1937) 4. Orgonaszimfónia op. 32 – Finale


Közreműködik:

Mészáros Zsolt Máté – orgona

Kuzma Levente – orgona

Vezényel: Molnár Éva


A 24 órás nemzetközi kapcsolás napján ismert és kevésbé ismert előadók is bemutatkoznak.


A közvetítéseket Classical Music Mastering irányítja, Szolnokról és Londonból. – mesél Kuzma Levente orgonaművész, Karunk oktatója, a fesztivál művészeti igazgatója, aki az esemény egyik neves közreműködője is egyben. Az egyhetes II. Nemzetközi Orgonafesztivál a valós térben Szolnokon és környékén zajlik, leginkább templomokban, mely koncertek ingyenesen látogathatóak a nagyközönség számára."


A repertoár művészek és művek tekintetében is rendkívül színes. Kodály, Brahms, Bach, Haydn… A programok között nem csak nyilvános orgonakoncertek, hanem kántorképző és orgonaakadémia is szerepel.


A program együttműködő partnere a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar és a Classical Music Matering.


A közreműködő művészek és a részletes program az alábbiakban található és folyamatosan frissül

 

FB-esemény: II. Nemzetközi Orgonafesztivál Szolnok | Facebook


Az esemény közösségi média oldala: International Organ Festival Szolnok | Facebook