START_img_4426_1600x1066__1_

Start és Start Plusz Ösztöndj a Szegedi Tudományegyetemen

Különös előnyre tehet szert, aki megpályázza az SZTE START ösztöndíjat!


Akár 150 ezer forintos ösztöndíjban is részesülhetnek azok, akik 2023-ban megpályázzák a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia által meghirdetett SZTE START ösztöndíjat. A támogatásra azok a tehetséges diákok pályázhatnak, akik első helyen jelölik meg a Szegedi Tudományegyetemet, és oda felvételt is nyernek.

A több mint 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem, a brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listán 2022-ben is a legjobb magyar egyetemként rangsorolt intézménynek bizonyult. Nem hiába, hiszen az oktatás, kutatás és gyógyítás mellett, kiemelt célja a dél-alföldi régió fejlesztése, a lehető legfenntartóbb módon. Az egyetem életében fontos szerepet játszik a nemzetközi platformokon való részvétel és a stratégiai kapcsolatok megerősítése, bővítése annak érdekében, hogy hallgatói minél könnyebben és gyorsabban helyezkedhessenek majd el diplomájuk megszerzése után a munka világában. Nem utolsó sorban az intézmény fontosnak tartja, hogy az arra érdemes diákok az egyetemi éveket lehetőségként éljék meg.


Az SZTE Junior Akadémia indította útjára az SZTE START Tehetséggondozó Programot, amelynek egyik legfontosabb eleme az SZTE START ösztöndíj. A támogatás közvetlen kedvezményezettjei azok a diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére, és oda felvételt nyernek, tanulmányaikat pedig 2023 szeptemberében kezdik meg. Az odaítélt ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – az egyetem egy összegben folyósítja.


Az SZTE START ösztöndíjat legutóbb mintegy 800 tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatónak adták át, ennek összege személyenként minimum 50.000, maximum 150.000 forint volt.


Azok, akik elnyerik az ösztöndíjat nemcsak egy egyszeri pénzjuttatást, hanem az egyetemi beilleszkedést segítő, mentori támogatást is kapnak, továbbá részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon. A SZTE START ösztöndíjasok az SZTE Junior Akadémia kedvezményrendszerét is igénybe vehetik: ingyenesen használhatják a Tehetség könyvtárat, és Tehetség hálózati tagságot is nyernek.


Az ösztöndíj odaítélésénél az egyetem az alábbi szempontokat veszi figyelembe: tanulmányi átlag, érettségi eredmény, nyelvismeret, szakmai versenyeken nyújtott teljesítmény. Az SZTE START ösztöndíjra pályázni kizárólag elektronikusan lehet a Modulo felületen keresztül, 2023. január 20. és szeptember 11. között. Döntés és kiértesítés: 2023. október 6-9.



Start ösztöndíj alap- és mesterszakosoknak


A hazai egyetemek között egyedülálló lehetőséget kínál az Szegedi Tudományegyetem a 2018 óta minden tanévben meghirdetett Start ösztöndíjjal: 50 és 150 ezer forint közötti összeggel támogatja a jó tanulmányi átlaggal felvételiző új hallgatóit. A támogatás mértéke évről évre nő: 2021-ben 600, míg 2022-ben már 745 hallgató nyert Start ösztöndíjat.

Azok pályázhatnak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és oda felvételt nyernek a 2023/2024-es tanévre. Az űrlap kitöltését már januárban megkezdheted, de véglegesen csak azután tudod beadni a pályázatod, miután kézhez kaptad az érettségi eredményed.


Akik jelentkezhetnek: Az SZTE bármely alap-, osztatlan vagy mesterszakára jelentkező leendő hallgató
Pályázati időszak nyitása: 2023. január 20.
Jelentkezési, beadási határidő: 2023. szeptember 11.


Start Plusz ösztöndíj


A Start Plusz Ösztöndíjjal a határon túli, de Magyarországon is érettségiző, illetve újraérettségiző jelentkezőit támogatja a Szegedi Tudományegyetem.

Azok pályázhatnak, akik 2023-ban díjköteles emelt szintű érettségi vizsgát, vagyis tanulói jogviszonyon kívül teljesített emeltszintű érettségi vizsgát tesznek. (Ezekre az érettségi vizsgákra a kormányhivataloknál kell jelentkezni, a felvételi jelentkezéssel egy időben, 2023. február 15-ig.) Emellett első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem bármely alapképzésére vagy osztatlan képzésére, oda felvételt nyernek a 2023/2024-es tanévre és tanulmányaikat 2023. szeptemberében megkezdik az SZTE-n. A beiratkozást követően pedig aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek az első félév során.

Az ösztöndíjra a Modulo felületén lehet pályázni 2023. január 20. – szeptember 11. között, az erre a célra létrehozott űrlap kitöltésével. Az emeltszintű érettségi díjának visszafizetésére irányuló támogatást, azaz az egyszeri, 50.000 forint értékű ösztöndíjat a legjobb felvételi eredménnyel rendelkező 500 első helyes felvételiző kaphatja vissza.


Akik jelentkezhetnek: Az SZTE bármely alap-, osztatlan vagy mesterszakára jelentkező leendő hallgató
Pályázati időszak nyitása: 2023. január 20.
Jelentkezési, beadási határidő: 2023. szeptember 11.
Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *