kiemelt_veradas

IX. Nagy SZTE Véradás

Az eddigi rendkívül sikeres véradások után ismét segíteni hívják az egyetemi polgárokat. Ezúttal 2020. március 10-én kedden 8 és 16 óra között várják a jelenlegi és leendő önkénteseket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

Nagyszabású véradási akcióinak köszönhetően Szegedi Tudományegyetem 2019-ben kiérdemelte a „Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény” címet, és a tavaszi félév első, februári véradása is eredményesnek bizonyult, hiszen a 172 jelentkező közül – ebből 33-an első alkalommal voltak donorok – 147-en sikeresen adtak vért. Március 10-én kedden 8 és 16 óra között ismét várják a jelenlegi és leendő önkénteseket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba.


A donoroknak lehetőségük van egyéni időpontfoglalására is, de e nélkül is számítanak a megjelenésükre. Időpontfoglalás az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján.


veradas_plakat_450x330


A sikeres véradókat a Reform Világ Reformbolt jóvoltából megajándékozzák egy 10%-os kedvezménykártyával, a Gringos's Cantia étterem 1000 Ft értékű kedvezményre feljogosító kuponjával, az Izometria jóvoltából egy aerobic vagy konditermi edzésre beváltható kuponnal, a Bodor Karate Team pedig 50% kedvezményt ad a havi tagdíjából. Az értékes ajándékcsomag mellett mindenki kap véradást tanúsító karszalagot. A rendezvény részét képezi a Vöröskereszt kampányának is, a kampánnyal és az ajándékokkal kapcsolatos releváns információk itt találhatóak.


A véradás során meghatározzák a donorok vércsoportját, továbbá az önkéntesek fertőző májgyulladás (B és C vírus), AIDS (HIV) és szifilisz szűrővizsgálaton is részt vesznek.

 

A véradáshoz szükséges okmányok: lakcímkártya, arcképes igazolvány és TAJ-kártya. Véradás előtt enni és sok folyadékot inni.


SZTEinfo