img_1637

Frissítve: 2020. március 12: Azonnali intézkedéseket vezetett be az SZTE

A március 11-én kihirdetett országos veszélyhelyzet kapcsán még aznap azonnali intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem: március 12-13. napjára oktatási szünetet rendeltek el, március 14. és március 22. között tavaszi szünetet tartanak. Az egyetem visszavonásig távoktatásra áll át. Minden magyar állampolgár hallgató március 13-ig köteles az egyetemi kollégiumokból kiköltözni és otthonába hazatérni.

Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányülés döntését ismertetve.


A koronavírus elleni védekezés érdekében a fenntartó döntésére figyelemmel – a hallgatók személyes biztonságát szem előtt tartva – a Szegedi Tudományegyetemen 2020. március 12-13. napjára rektori (oktatási) szünetet rendeltek el. A hallgatók 2020. március 12-től a Szegedi Tudományegyetem épületeit nem látogathatják. Minden hallgatói ügyintézésben elektronikus (Neptun, Coospace, Modulo) kapcsolattartási módot kell alkalmazni.


A tavaszi szünetet a korábban elfogadott 2020. április 10. (péntek) – 2020. április 17. (péntek) közötti időtartam helyett 2020. március 14. (szombat) – 2020. március 22. (vasárnap) között tartják. A Szegedi Tudományegyetem – a többi hazai felsőoktatási intézménnyel együtt – visszavonásig távoktatásra áll át. A hallgatók a távoktatási időszak alatt sem látogathatják a Szegedi Tudományegyetemet.


Az oktatási szünet, valamint a távoktatás időszaka alatt a Szegedi Tudományegyetem alkalmazottai újabb rendelkezésig feladataikat továbbra is ellátják.


Minden magyar állampolgár hallgató 2020. március 13. napjáig köteles az egyetemi kollégiumi épületből teljes körűen kiköltözni és otthonába hazatérni. A külföldi állampolgár hallgatók részére a kollégiumi lakhatást a Szegedi Tudományegyetem továbbra is biztosítja.


Mindemellett kérik az egyetemi polgárokat, hogy a külföldi magáncélú utazásaikat – személyes biztonságuk és Magyarországra történő visszautazásuk zavartalansága érdekében – lehetőség szerint kerüljék el. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a Magyarországra történő visszautazás feltételeit az Egyetem nem tudja garantálni, így külföldön maradásuk a tanulmányi kötelezettségek teljesítésére kihatással bírhat.


Legfrissebb határozatok:

A rektori szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A tavaszi szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 4/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 5/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 6/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 7/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.


További határozatok és hasznos linkek:

A 1/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 2/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél az SZTE hallgatói vonatkozásában a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 3/2020. (III.05.) sz. rektori- kancellári körlevél a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság intézkedésekeinek kötelező betartására itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 1/2020. (III.06.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 2/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 3/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend a koronavírussal kapcsolatban itt elérhető.

A WHO tájékoztató videói a koronavírus terjedésének megelőzésével kapcsolatban itt megtekinthetők.

A WHO hatékony kézmosással kapcsolatos plakátai itt megtekinthetők.


Korábban írtuk a témában:

További intézkedéseket vezetett be az SZTE a koronavírussal kapcsolatban

A koronavírussal kapcsolatban intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem

Frissítve: 2020. március 9. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 10. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 11. - Oktatási szünetet rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen