tanevnyito

Tanévnyitó ünnepséget tartott a Szegedi Tudományegyetem: a múlt és a jövő keresztútján

A 2019-2020. tanév ünnepélyes nyitányát 2019. szeptember 7-én tartotta a szegedi universitas. A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa tanévnyitó rendezvényén beszédet mondott az SZTE rektora, az innovációs és technológiai miniszter, Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, valamint az EHÖK alelnöke. Az ünnepségen először adták át az SZTE újonnan alapított díjait.

A hagyományok és a hagyományteremtés jegyében ünnepelte meg a Szegedi Tudományegyetem a 2019-2020. tanév kezdetét. Az egyetemi oktatás 2019. szeptember 2-án már elkezdődött az SZTE tantermeiben és laboratóriumaiban is, de a szegedi universitas szenátusa tanévnyitó ünnepélyét 2019. szeptember 7-én tartották az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.


Professzori csoportkép a TIK előtt


A professzorok menete idén is az SZTE Dugonics tér 13. számú rektori épülete elől indult.


Professzori_menet_KB


Ám az SZTE 2019-2020. tanévében aktív professzori karról a csoportkép most – a korábbi szokásoktól eltérően nem a Dugonics téren, hanem – a talárba öltözött egyetemi oktatók zászlós menetének megérkezése után, az SZTE TIK előtt készült.


Professzori_kar_BA

 

Jeles vendégsereg tisztelte meg az SZTE 2019-2020. tanévét megnyitó ünnepséget. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Horváth Zita; az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Csiki Zoltán; a vagyonfelügyeletért felelős helyettes államtitkár, Juhász Roland és Lengyel Györgyi miniszteri biztos mellett Szeged polgármestere, Botka László, továbbá több országgyűlési képviselő és Szegeden szolgálatot teljesítő tiszteletbeli konzul, illetve több Csongrád megyei és szegedi hivatal, továbbá a Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezető tisztségviselője ült az első sorokban.


IMG_9709

 

Az SZTE társintézményei közül a Gál Ferenc Főiskola, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, a Neumann János Egyetem rektora mellett a Temesvári Egyetem rektorhelyettese, továbbá az SZBK főigazgatója is megjelent az ünnepségen.


IMG_9704

 

A díszasztalnál foglalt helyet Fendler Judit, az SZTE kancellárja; Palkovics Lászlóinnovációs és technológiai miniszter; Rovó László, az SZTE rektora; valamint Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke.


IMG_9774

 

Az ünnepségen részt vevő egyetemi vezetőket, professzorokat, egyetemi hallgatókat és minden egyetemi polgárt gitárszólójával üdvözölte Illyés Lóránt, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar hallgatója.

 

 A rektor időutazásra hívott


– A Szegedi Tudományegyetem intézményi gyökerei 1581 májusáig nyúlnak – emlékeztetett időutazásra hívó beszédében Rovó László. Az SZTE rektora a sikerek melletti nehézségről szólva felidézte a Kolozsvárról 1919-ben elűzött egyetem egykori vezetésének küzdelmét: száz éve Schneller István rektort és több professzort letartóztattak, számos egyetemi polgárt ért attrocitás.

 

A szegedi egyetemalapítási erőfeszítések csak 1921-re hoztak eredményt: a Kolozsvárról átköltöző Ferenc József Tudományegyetem első szegedi tanévét október 9-én nyitották meg. A szegedi egyetemi építkezésekre utalva az SZTE rektora elmondta: a mai áron megközelítőleg 80 milliárd forintos beruházás Klebelsberg Kunonevéhez köthető, s rendkívül gyorsan, 4 év alatt húztak föl máig meghatározó jelentőségű egyetemi épületeteket.


IMG_9685

 

Szent-Györgyi Albert már a szegedi egyetem érett kutatójaként nyerte a Nobel-díjat 1937-ben – idézett egy újabb múltbeli fordulópontot az SZTE rektora, aki szerint a Klebelsberg által kijelölt utat kell követnie a szegedi egyetemnek a jövőben is.

 

2021-ben kettős jubileumot ünnepel az SZTE: Báthory István 440 éve alapította meg a szegedi egyetem elődjének számító jezsuita kollégiumot, valamint 100 éve, 1921-ben költözött Szegedre Kolozsvárról a Ferenc József Tudományegyetem. E több száz éves intézmény jelenéből több olyan példát is fölvillantott az intézmény rektora, amely az elsőéves hallgatók és minden SZTE-polgár számára is inspiráló lehet.

 

Az elsőéves hallgatókat, a több mint 7700 szegedi gólyát külön is köszöntötte az SZTE rektora. Kiemelte: a QS rangsorban jelentősen előre lépve a magyarországi egyetemek közül a legjobb pozíciót szerezte meg az SZTE.


IMG_9701

 

– A szegedi egyetemista lét már az egyetem előtt elkezdődik – hangsúlyozta Rovó László. – Leendő diákjainkat már a középiskolai évek alatt segítjük tehetséggondozó programjainkkal. A felvételi követelmények változására felkészülve létrehoztuk az SZTE Junior Akadémiát. A programban kiváló középiskolai és egyetemi oktatók, valamint az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet bevonásával segítjük a középiskolások nyelvvizsgára és emelt szintű érettségire való felkészítését.

 

A gólyákat támogató példák között említette a START ösztöndíjprogramot, az SZTE PLUSZ programot. De a nagy horderejű beruházások, köztük a skill laborok a 3D és egyéb informatikai alapon nyugvó fejlett technológiák is a szegedi egyetemi oktató és kutatómunka színvonalát emelik.

 

– Digitális egyetem vagyunk – jelentette ki az SZTE rektora. – A tanulási környezet mellett folyamatosan fejlesztjük a lakhatáshoz és a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó infrastruktúrát is. Ezek közül is kiemelkedő az 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból megvalósuló modern atlétikai centrum. Kollégiumainkat igyekszünk folyamatosan fejleszteni, emellett terveink között szerepel egy új, több száz férőhelyes kollégium építése is.

 

A tananyagok, curriculumok folyamatos megújítására említett példák mellett ráirányította a figyelmet az új képzések közül a villamosmérnök és az üzemmérnök informatikus szakra, a szegedi képzési hely mellett Orosházán elindított gépészmérnök szakra. Az SZTE oktatási intézményeinek a száma bővült a Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskolával.


IMG_9682

 

– Nagy örömmel tölt el, hogy a 2016-os adatokhoz képest megdupláztuk a duális képzésben részt vevő hallgatók számát – fogalmazott a rektor. – Az új tanévben az SZTE – a munkaerőpiaci igényekre reagálva – ötven partnerrel összefogva indított duális képzést. A munkaerőpiaci elhelyezkedést több gyakornoki program is támogatja a Karrier Iroda és az Alma Mater projektjei révén. Tízezres létszámú Alumni közösségünk is évről-évre gyarapszik. A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai is alátámasztják: az itt szerzett diplomának igen komoly értéke és súlya van a hazai munkaerőpiacon. Felméréseink szerint a nálunk tanultak közel száz százaléka egy éven belül talál a végzettségének megfelelő állást. Egyetemünk sikerinek egyik kulcsa az intézmény nemzetközi jellegének, kapcsolatrendszerének folyamatos fejlesztése – tette hozzá.


Az SZTE nemzetközi jegyei közül kiemelte a rektor, hogy az itteni Konfuciusz Intézettel közösen az intézmény megalapította Kínai Központját, mely az MNB támogatásával a kínai hallgatók, oktatók Szegedre vonzását, a kínai egyetemekkel és cégekkel való kapcsolatépítést célozza. Hasonlóképpen izgalmas kezdeményezésnek minősítette, hogy az SZTE idén elnyerte az Európai Egyetemi Szövetségi tagságát.

 

Az SZTE kutatási együttműködések színvonalát egyetlen, de rendkívül beszédes ténnyel jellemezte: jelenleg is tagja egy Szegedi Tudományegyetem által vezetett, kormányzati támogatást élvező programunknak egy tavalyi Nobel-díjas fizikus, Gerard Mourou

 

A jövőbeli célokról szólva Rovó László kifejtette: a beruházások, fejlesztések megvalósulásával, közös akarattal, a karok összefogásával, a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, sikerül a szegedi egyetemet a legjobb hazai intézményként megtartani, és a tudományegyetemi releváns nemzetközi ranglistákon a legjobb 300 egyetem közé röpíteni. – Hiszek abban, hogy megújítva a korábbi lendületet, az egyetemet úgy fejleszthetjük tovább, hogy megvalósuljon Klebelsberg Kuno álma: Szegedből a magyar Göttingen, azaz a régió legkiválóbb egyeteme váljék.

 

Az innovációs miniszter jövőképe


„Az egyetem egyik legfőbb feladata és kötelessége a kutatás, új igazságok keresése” – idézte Szent-Györgyi Albert 1940-ben kimondott gondolatát köszöntőjében Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint ezt az eszmét a Szegedi Tudományegyetem azóta is méltón képviseli. Erre nagy szükség van, mert az ország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásoknak és az innovációnak.


IMG_9755

 

– A 21. században tapasztalható minden eddigieknél gyorsabb fejlődés különösen az ipar és a technológia területén teremt új kihívásokat – fogalmazott az SZTE tanévnyitó ünnepségén mondott beszédében Palkovics László. – A kormány elkötelezett az iránt, hogy az ország kellő módon és időben felkészüljön a jövőre. 2010-ben a segélyalapú társadalom helyett a munkaalapú társadalom kialakítását tűzte ki célul, ennek eredményeként ma 800 ezerrel többen dolgoznak, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 milliót a munkanélküliség pedig 3,5 százalék alá csökkent, ami a legkedvezőbb adat a rendszerváltás óta – hangsúlyozta a miniszter.


IMG_9765

A gazdasági eredmények – például a GDP európai viszonylatban is kiemelkedően magas, a második negyedévben 5,1%-os növekedése – tették lehetővé a felsőoktatási rendszer megerősítését. A megörökölt alacsony hatékonyságú, a munkaerőpiaci igényektől eltávolodó felsőoktatási rendszer átalakítása során sikerült az autonómia megerősítése mellett stabilizálni az intézmények gazdálkodását.

 

– A 2018-2022 közötti időszakban nemzetközi szinten is láthatóvá tesszük a magyar felsőoktatást – húzta alá Palkovics László. – Célunk az, hogy valódi versenytársakká tegyük nemzetközi szinten a tudományegyetemeket és kutatóintézeteket, illetve hogy elérjük ezen intézmények európai együttműködéseinek erősítését.

 

A Szegedi Tudományegyetemet a hazai egyetemi innováció egyik zászlóshajójának nevezte a miniszter. Az SZTE 2017 és 2021 között 60 milliárd forintos támogatásból közel száz kutatási, fejlesztési és innovációs célú projektet kezdett meg – emlékeztetett. Kiemelte, hogy a kormány támogatásával az SZTE saját projektként alakítja ki a Szegedi Science Parkot, amely a tudományos ökoszisztéma szereplői közötti együttműködés kiváló színteréül szolgál majd.

 

– Itt kap majd helyet – többek között – a start-up és spin-off vállalkozásoknak otthont adó Inkubátorház, a járműipari oktatások és kutatások centrumaként funkcionáló Járműipari Kompetencia Központ, illetve a Műszaki- Technológiai és Innovációs Központ – sorolta a miniszter.

 

A park 85 hektáros területéből húszat az egyetem hasznosít, ennek költségeit a kormány vállalja, ahogy a fennmaradó rész infrastruktúrájának kialakítását is. Az egykori szovjet laktanya területén már megtörtént a lőszermentesítés, a tereprendezés, jelenleg folyik az épületek tervezése – mondta Palkovics László.

 

– A Science Park kialakításával nemcsak a kormánynak és az egyetemnek vannak tennivalói, hanem az önkormányzatnak is. A külső infrastruktúra, a közúti csatlakozás, a terület víz- és gázellátásának kiépítését fel kellene gyorsítani – sorolta a teendőket az innovációs és technológiai miniszter. – Az ipari, technológiai fejlesztőcégek távolmaradása szemszögéből nézve a helyzetet, azt mondhatjuk, hogy a városnak még sok teendője van a katalizátorszerepet betöltő helyi közeg kialakításában.

 

Szegeden városfejlesztő céllal a kormány az elmúlt időszakban 805 projektet összesen 131,7 milliárd forint keretösszeggel támogatott. Ezek között terület- és településfejlesztő, környezeti és energiahatékonyság növelést szolgáló program éppúgy megtalálható, mint gazdaság-fejlesztést és munkaerő-mobilitást ösztönző program.


IMG_9759

 

Az ELI-ALPS kutatóközpontban 2018 eleje óta elkezdett munka jelentőségét méltatva több példát is említett a miniszter a felsőoktatási intézmények és az akadémiai kutatóintézetek együttműködésére. Kiemelte az ELI lézerein történő úgynevezett transzmutációs projekthez kapcsolódó kutatásokat, amelyek a nukleáris hulladékkezelés megkönnyítésére keresnek hatékony megoldást. – Az SZTE vezetésével, francia, amerikai és magyar kutatóintézetek bevonásával megvalósuló projektnek óriási jelentősége van a globális környezetvédelem szempontjából – fogalmazott. A projektet a kormány 3,5 milliárd forinttal támogatja.

 

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát és közben arra gondolni, amire még senki” – idézte Szent-Györgyi Albert gondolatát az SZTE tanévnyitó ünnepségén megjelenteket köszöntő Palkovics László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője arra buzdította az egyetemistákat, hogy vegyenek példát Szent-Györgyiről, keressék az egyedi megközelítéseket, az új összefüggéseket.

 

 A püspök a történelmi párhuzamokról


Az egyházmegye és az egyetem históriájának párhuzamaira utalt köszöntőjében Kiss-Rigó László. A Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke arra emlékeztetett, hogy Szeged befogadta a Kolozsvárról száműzött egyetemet és a Temesvárról elűzött püspökséget. A kormány, az egyetem, az egyház és a város összefogásának eredménye a múlt század 20-as éveiben induló, mai szemmel is meghökkentő gyorsaságú és hatású építkezés-sorozat, amely Szegedet világhírűvé tette.


– Ezt a történelmi kapcsolathálót az előző rendszerben nem volt szabad még csak megemlíteni sem – fejezte ki sajnálatát a püspök.


IMG_9777

 

A jelenben megújított múltbeli kapcsolat-háló jövőbeli bővítési lehetőségeire több példát is említett Kiss-Rigó László. A Szent Gellért Fórumnak egyetemi célú hasznosításán ugyanúgy dolgoznak, mint a Gál Ferenc Főiskola és az SZTE közötti együttműködés új alapokra helyezésén.

 

– Éljenek a Szegedi Tudományegyetem nyújtotta lehetőségekkel – fordult az elsőéves hallgatókhoz a püspök, aki arra buzdította a fiatalokat, mélyedjenek el az universitas nyújtotta szellemi, lelki, sport és kulturális közösségben.

 

A köszöntők zárásaként Szondi Péter, az SZTE „öregdiákja” előadásában fölcsendült a Jekyll és Hyde című musicalből az Eljött az óra… kezdetű dal.

 

Új és régi kitüntetések


A Szegedi Tudományegyetem többféle módon ösztönzi az oktatói, kutatói, gyógyítói, tudományos és publikációs tevékenységet, az utánpótlás nevelésében nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ennek elismeréseként a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2019. tavaszi félévében új díjakat alapított, melyeket idén első ízben adtak át.


IMG_9714

 

Az Év Oktatója Elismerő Oklevelet a Humán- és Társadalomtudományok tudományterületen Dr. Fülöpné Dr. Homoki-Nagy Mária, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára; Élő természettudományok tudományterületen Dr. Iványi Béla, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Pathológiai Intézet egyetemi tanára; Élettelen természettudományok és matematika tudományterületen Dr. Sümegi Pál, az SZTE Természettudományi- és Informatikai Kar Földtani és Őslénytani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára vette át.

 

Az Év Fiatal Oktatója Elismerő Oklevelet Humán- és Társadalomtudományok tudományterületen Dr. Schirm Anita, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelvészeti Tanszék adjunktusa; Élő természettudományok tudományterületen Dr. Sovány Tamás, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet adjunktusa; Élettelen természettudományok és matematika tudományterületen Dr. Beszédes Sándor, az SZTE Mérnöki Kar Folyamatmérnöki Intézet főiskolai docense kapta.


Az Év Élettudományi Publikációja Díjat Dr. Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa; Az Év Műszaki-Természettudományi Publikációja Díját Boldog Eszter, az SZTE Természettudományi- és Informatikai Kar Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék kutatója; Az Év Bölcsészet- és Társadalomtudományi Publikációja Díjat Dr. Csejtei Dezső, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Filozófia Tanszék egyetemi tanára érdemelte ki.

 

A Szegedi Tudományegyetem Dékáni Kollégiuma Szegedi Tudományegyetemért Mecénás-díjat adományozott Dr. Viski Sándor adjunktusnak. A Kanyó Zoltán Irodalomelméleti Alapítvány Kuratóriuma 2019-ben dr. Balathy Ágnest részesítette a Kanyó Zoltán Irodalomelméleti Díjban. A két díjazott elfoglaltsága miatt egy későbbi időpontban veszi át az elismerést.

 

 Főszereplők a gólyák


A szegedi egyetemisták életérzését bemutató kisfilmet követően – a tanévnyitó ünnepségek hagyományainak megfelelően – az elsőéves hallgatók a Szenátus és a professzori kar előtt esküt tettek. A hallgatói eskü szövegét Gulyás Réka, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar és Hunyadi Marcell Dávid, az SZTE Általános Orvostudományi Kar elsőévesét követve ismételték a gólyák.


IMG_9878

 

Az SZTE több mint 7700 gólyája képviseletében megjelent elsőéveseket kézfogásával fogadta egyetemi polgárrá Rovó László, az SZTE rektora és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.


IMG_9889-2

 

Az egyetemi hallgatói közösség nevében Ormándi Katalin, az SZTE EHÖK általános elnökhelyettese köszöntötte a gólyákat. Beszédében kifejtette az általános egyetemista és a különös SZTE-s életérzés közti különbség lényegét, összehasonlította az általános iskolai és az egyetemi tanévnyitó üzenete közötti eltérést.


IMG_9927

 

Az SZTE Szenátusa tanévnyitó ünnepsége a Himnusz közös elénekelésével indult és a Szózat hangjaival zárult.

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Kósa Boglárka, Bobkó Anna

Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *