SZTE BBMK 2020. november

2020. november 30.

Az SZTE alumnijait adománygyűjtésre, gyermekeiket versmondásra, rajzolásra hívja az SZTE Alma Mater a 2020-as Mikulás Nap alkalmából.

2020. november 30.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 13. § (1) bekezdésében, valamint az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók, a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók, a szociális intézményekben dolgozók, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas rendszeres vizsgálatáról és az egészségügyi ellátással összefüggő egyes kérdésekről szóló 509/2020. (XI. 19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm.rendelet) meghatározottakra figyelemmel a Szegedi Tudományegyetem rektora a következő utasítást adja:

2020. november 27.

"Tiszta szívvel" címmel hirdetett verspályázatot a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája a 2020/2021-es tanév őszi félévében a nappali tagozatos hallgatók számára.

2020. november 27.

Időpont: 2020. november 28., szombat 11:00

Helyszín: online

2020. november 24.

Karunk a Hallgatói Önkormányzattal közös adománygyűjtést szervez. Az idei évben is csokival lehet támogatni a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyógyítást segítő tevékenységét. Az alapítvány több száz gyermek Karácsonyi ünnepét szeretné boldoggá tenni azzal, hogy a kórházban fekvő gyerekeknek ajándékoz csokoládét.

Az adományozásra szánt csokoládét 2020. december 11. péntekig hétköznap 8 és 16 óra között a Dékáni Hivatalban kihelyezett adománygyűjtő dobozba lehet leadni.

2020. november 23.

Az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, tekintettel az új jogszabályokra és korlátozásokra, az SZTE új intézkedéseket vezetett be minden egyetemi polgára számára.

2020. november 23.

Az Egyetemi Könyvtár 2020. november 11-étől legalább 30 napig a 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet értelmében zárva tart.

2020. november 18-a szerdától az Innovációs és Technológiai Minisztérium külön engedélyével korlátozottan elérhetővé teszik egyes szolgáltatásaikat az SZTE oktatói, dolgozói, doktoranduszai és végzős hallgatói számára.

A kölcsönzésről és a visszavételről bővebben az alábbi cikkben, vagy a könyvtár honlapján tájékozódhatnak.




2020. november 17.

A Szegedi Tudományegyetem 2020 november 16-ától visszavonásig online oktatásra áll át. A CooSpace keretrendszer az oktatási együttműködést és a tanulási folyamatot támogatja, míg az elektronikus ügyintézést a Modulo segíti. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően az SZTE valamennyi, az oktatásban érintett munkatársa és hallgatója számára ismert, felületek állnak továbbra is rendelkezésre.

2020. november 17.

Tehetségek, lányok kontra fiúk, lehetőségek, COVID helyzet. Többek között ezekről a témákról is olvashatunk a SZTEminárium magazin legújabb számában, melyet hallgatók írnak hallgatóknak. A Szegedi Egyetem Magazin lapcsaládhoz tartozó kiadvány már megtalálható online az SZTE hírportálon és nyomtatott formában az egyetemi épületekben.

2020. november 17.

Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében Magyarország miniszterelnökének 2020. november 9-i bejelentése alapján a Szegedi Tudományegyetem 2020. év november hó 16. napjától visszavonásig online oktatásra áll át.

2020. november 16.

Egyre több hallgató jelentkezik a közelmúltban meghirdetett önkéntes segítői feladatokra. A Szegedi Tudományegyetem az Országos Mentőszolgálat terheinek csökkentése érdekében a mintavételekben való közreműködésre a III. IV. V. és VI. éves orvostanhallgatók jelentkezését várja. Más egészségügyi hallgatókra is számítanak Covid védekezésben történő feladatellátásra, valamint azok is jelentkezhetnek, akik nem egészségügyi karok hallgatói, őket adminisztrációs és szállítási feladatokban való önkéntes részvételre kérik. Eddig 470 egyetemi hallgató jelezte részvételi szándékát.

2020. november 12.

2020 márciusa óta elérhetőek az egyetem polgárai számára a Coursera for SZTE keretében a világ legnagyobb online oktatási felületének tananyagai. A program indulásától 2020 novemberéig 3250 kurzusra iratkoztak be a szegedi résztvevők.

2020. november 11.

Időpont: 2020. december 3., csütörtök 18:00

Helyszín: Szeged, Agóra, Díszterem (földszint)

2020. november 11.

Magyarország Miniszterelnökének bejelentésével összhangban az SZTE az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezése céljából az összes egyetemi polgárra kiterjedő intézkedéseket vezetett be 2020. november 09. napjával.

2020. november 11.

Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és rektora rendelkeztek a kollégiumi elhelyezés szüneteltetéséről a 9/2020. (XI.9.) sz. rektori-kancellári körlevéllel.

2020. november 11.

Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében, összhangban a fenntartó által bejelentett intézkedésekkel, újabb hatósági intézkedésig vagy felsővezetői utasításig az alábbi foglalkoztatással kapcsolatos intézkedéseket rendelte el a Szegedi Tudományegyetemen.

2020. november 10.

Időpont: 2020. november 12., csütörtök 8 órától

Helyszín: online (Zoom)

2020. november 10.

Márta Andrea 20 éve a Bartók Béla Művészeti Kar Tanulmányi Osztályának munkatársa.

Ezúton kívánunk neki további velünk töltött sikerekben gazdag éveket!

Rendkívüli rektori (oktatási) szünet
2020. november 10.

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, a miniszterelnök 2020. november 9-i döntésére figyelemmel – a hallgatók személyes biztonságát szem előtt tartva – a Szegedi Tudományegyetem rektora 2020. november 11-14. napjára rektori (oktatási) szünetet rendelt el.

2020. november 05.

A Szegedi Tudományegyetem önkéntes hallgatók jelentkezését várja a COVID védekezéshez nélkülözhetetlen egészségügyi tevékenység adminisztrációjának és logisztikájának támogatására a következő feladatokra.

2020. november 04.

A hazai ének-zeneoktatásban évtizedekre visszatekintő problémát jelent a tanulók közömbössége, motiválatlansága, ugyanakkor hatékonyságának kérdései is rendszeresen felmerülnek. Négy éve működő kutatócsoportunk ezért olyan kutatásokra, módszertani fejlesztésekre vállalkozott, amelyek hozzájárulhatnak az ének-zeneoktatás élményszerűségéhez, egyúttal azonban a zenei képességek hatékonyabb fejlesztését is elősegíthetik. Szimpóziumunk előadásai részben módszertani fejlesztéseinket, illetve ezek eredményeit mutatják be, részben pedig a korai zenetanulás és más kognitív területek összefüggés-vizsgálatára vállalkoznak.