Palyazat_kulturalis_plakat_2024-1

Az SZTE Kulturális Iroda által a 2023/2024 tanév tavaszi szemeszterre meghirdetett pályázatok

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája


egyetemi zenei versenyt

 

hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

 

A versenyen a komolyzene, a népzene, valamint a jazz, musical, sanzon körébe tartozó, összesen 5-10 perc műsoridejű hangszeres vagy vokális szólódarabok és kamaraművek, illetve eredeti (nem zeneszerzői feldolgozású) népzenei anyag énekes vagy autentikus hangszeres előadásával lehet részt venni.

Szólistaként az SZTE nappali tagozatos hallgatói indulhatnak, kivéve a BBMK hallgatóit és a JGYPK ének-zene szakos hallgatóit.

Kamaracsoportok esetén az előadók maximális létszáma hat fő, és a tagok legalább felének az SZTE hallgatójának kell lenni. A szólisták esetleges zongora- vagy egyéb hangszeres kísérője bárki lehet.

A nyilvános hangversenyen szakmai zsűri ítéli oda a díjakat, pénzjutalmakat.

 

Az Egyetemi Zenei Verseny kategóriái:

  I. Komolyzene

I. A Vokális komolyzene (szólisták és együttesek)

I. B Hangszeres komolyzene (szólisták és együttesek)

  II. Népzene

II. A Népdaléneklés (szólisták és együttesek)

II. B Hangszeres népzene (szólisták és együttesek)

  III. Jazz, musical, sanzon

III. A Vokális könnyűene (szólisták és együttesek)

III. B Jazz együttesek

 

Az Egyetemi Zenei Verseny 250.000 Ft összdíjazású.

A versenyre április elején kerül sor.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon, valamint a Moduloban a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2024. március 18-ig.




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája

 

egyetemi vers- és prózamondó versenyt

 

hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

 

A versenyzőknek kettő, általuk szabadon választott verssel vagy prózával kell pályázniuk, melyből az egyik mű lehetőleg kortárs szerző műve legyen.

Egy-egy vers vagy próza műsorideje nem haladhatja meg a 10 percet

 

Díjak:

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

A versenyre április elején kerül sor.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon, valamint a Moduloban a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2024. március 18-ig.




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája


egyetemi fotópályázatot


hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.


Három kategóriában várunk fotókat:

1. tematikától független fekete-fehér fotók;

2. olyan természetfotók, amelyek az emberi beavatkozás nélküli élővilágot és környezetet ábrázolják;

3. portré és emberábrázolás.

Szerzőnként maximum 5 darab egyedi kép, illetve egy fotósorozat (egy sorozat maximum 5 darab fotót tartalmazhat) adható be. Pályázni kiállításra kész, paszpartuzott (a paszpartu mérete 50x70 vagy 30x40 cm) papírképekkel lehet. A fotók mérete a paszpartun belül tetszőleges.

A pályázatra beküldött mindegyik kép hátulján jól olvashatóan fel kell tüntetni:

- a kép címét

- a szerző adatait (név, kar, szak, évfolyam, telefonszám, e-mail cím, Neptun kód)

Más pályázaton eddig még nem szerepelt képeket kérünk beküldeni. A beküldött képanyagot a kiíró által felkért szakmai zsűri értékeli. A beérkezett fotókból a 19. Egyetemi Tavasz ideje alatt az SZTE Rektori Épület Átriumában kiállítást rendezünk.

 

Díjak (kategóriánként):

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

 

A leadás határideje, helyszíne: 2024. március 18.

SZTE Kulturális Iroda (Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája


egyetemi verspályázatot

 

hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára

a Szegedi Egyetemi Énekkar alapításának 100. évfordulója alkalmából.

 

A ma is aktívan működő Szegedi Egyetemi Énekkar az egyetem legrégebbi művészeti csoportja, a 2024/25-ös tanévben ünnepeljük megalakulásának 100. évfordulóját. A jubileumi évben olyan lírai pályázatot hirdetünk szorosabb műfaji megkötés nélkül (lehet óda, himnusz, köszöntővers, dalszöveg stb.), melynek témája a jubiláló kórushoz kötődik, annak bemutatása, története, köszöntése, ünneplése. A dalszövegek a későbbiekben esetleg megzenésítésre kerülhetnek, és a művet a kórus felveheti a repertoárjába.

Egy pályázó egy verssel jelentkezhet, melynek terjedelme maximum 2 oldal (12-es betűméret, 1-es sorköz) lehet. A pályázat jeligés, a szerző személyes adatait (név, kar, szak, évfolyam, telefonszám, e-mail cím, Neptun kód) külön lezárt borítékban kell csatolni.

 

Díjak:

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

 

A leadás határideje, helyszíne: 2024. március 18.

SZTE Kulturális Iroda (Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045

A pályaműveket elektronikusan is be lehet küldeni a tajti.gabriella@szte.hu e-mail-címre.




A hallgatói pályázatokhoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztató elérhető itt.