kollegiumok_szte

Kolesz vagy inkább albérlet? - A második otthon Szegeden

Széleskörű albérletkínálat, kedvező árú szobák, színvonalas, ugyanakkor megfizethető kollégiumok – ilyen szálláslehetőségek várnak Rád, ha az SZTE-t választod.


SZTE Kollégiumok listája >>>

kollegium_2


Az SZTE öt központi beiskolázású kollégiumában a legkülönbözőbb tudományterületek és szakok hallgatói között születhetnek ismeretségek, egész életre szóló barátságok, vagy épp szerelmek, míg a kari beiskolázású kollégiumban csak az adott karok hallgatók laknak. A kari kollégiumok előnye a közös kar vagyis az ebből adódó közös jegyzetek és tanulás, és persze a felsőbb éves egyetemisták tanácsai, mellyel az elsőéveseket segíthetik.



KOLLÉGIUMI DÍJAK

A kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban az állami ösztöndíjas hallgatók esetében havi 10 ezer forint körül, az önköltséges képzésben résztvevő diákok esetében havi 10-16 ezer forint körül mozog. Ez igen kedvező a fővárosi kollégiumokhoz képest, ahol akár 25 ezer forintot is fizethet egy önköltséges egyetemista.



A Szegedi Tudományegyetem kollégiumi videósorozata az alábbi lejátszási listán tekinthető meg:




ALBÉRLETEK A FŐVÁROSI ÁR TÖREDÉKÉÉRT

Szegeden akkor is megtalálod a számodra legmegfelelőbb szálláshelyet, ha inkább albérletben laknál. A kiadó szobák és lakások választéka rendkívül nagy, a város gyakorlatilag bármely részén található megfelelő albérlet. Érdemes az online egyetemi albérletkeresőn böngészni, az egyetemi albérlet-közvetítő facebook oldalát felkeresni, vagy a szegedi ingatlanirodáknál tájékozódni. Kiadó szobákat már 40 ezer forint+rezsi áron találhatsz, míg a 1,5-2 szobás albérletek 90-100 ezer forintnál kezdődnek. Ez a budapesti albérlet árakkal összehasonlítva – ahol egy 1,5 szobás lakásért legalább 170 ezer forintot elkérnek – szuper ajánlat!




További információkért látogasd meg az SZTE felvételi oldalát!