Diplomaciai_Akademia_1

A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjának ötödik akadémiai évéről szóló felhívás

A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet – a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára – Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.

A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.


A Diplomataképző Program időtartama: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31.


A résztvevők havi nettó 275.000 forint ösztöndíjban részesülnek.


A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.


Pályázati feltételek:

• magyar állampolgárság;

• cselekvőképesség;

• büntetlen előélet;

• felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;

• felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdéséig kell megszerezni);

• hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.


A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:

• két oldalt nem meghaladó önéletrajz;

• 4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;

• nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll).


A pályázat benyújtásának határideje: 2024. május 5. (vasárnap)


Kapcsolat és további információ:

• info.mda@mfa.gov.hu

magyardiplomaciaiakademia.hu

facebook.com/DiplomaciaiAkademia

https://www.instagram.com/diplomaciaiakademia