MaszkaBál – Rálik Szilvia és Bretz Gábor operaestje

2021. február 7-én este 20:00 órától a Facebookon és az Origón közvetített műsorban Karunk oktatója Rálik Szilvia és Bretz Gábor válogatnak kedvenc áriáikból, és egy fiatal tenort is vendégül láttak.

Rálik Szilvia közel két évtizede az Opera magánénekese. A Békéscsabán született énekesnő a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát magánének szakon, majd az egyetemi tagozaton folytatta tanulmányait. Énekelt Ausztriában, Svájcban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Dániában. Szegeden, a Simándy József Énekversenyen kategóriájában első helyezést ért el 2000-ben, ugyanebben az évben elnyerte a Budapesti Opera Alapítvány ösztöndíját is. Az Operaházban Wagner Siegfriedjében mutatkozott be 2001-ben az erdei madár hangjaként. Pályája során elénekelte az operairodalom legdrámaibb karaktereit, szerepei közül kiemelkednek Verdi, Wagner és Puccini hősnői. Munkásságát 2014-ben Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták, s még ugyanebben az évben a Magyar Állami Operaház is Kamaraénekesének választotta, 2019-ben pedig Érdemes Művész kitüntetést vehetett át.


A budapesti születésű Bretz Gábor Los Angelesben kezdte tanulmányait, majd Budapesten folytatta azokat. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen olyan neves személyiségek keze alatt tanult, mint Sólyom-Nagy Sándor. A Magyar Állami Operaházban először 2003-ban láthatta a közönség, ahol azóta is rendszeresen fellép. Repertoárján Mozart, Verdi, Wagner, Gounod, Boito és Bizet művei mellett számos magyar darab is található, valamint gyakran hallható koncertek szólistájaként. Neve nem ismeretlen a nemzetközi közönség előtt: énekelt már a New York-i Metropolitanben, a londoni Royal Opera House-ban, a milánói Scalában, ezen kívül München, Berlin, Bécs, Amszterdam, Bologna, Hamburg és Tokió színpadain is. Az Opera 2012/13-ban adományozta neki a Kamaraénekes-címet, munkásságát 2013-ban Liszt Ferenc-díjjal, 2020-ban Magyarország Érdemes Művésze díjjal ismerték el.


A fiatal tenor, Ódor Botond művész családban született, gyermekkorától kezdve klasszikus gitárt tanult, majd az éneklés felé fordult. 2013-ban első helyezést ért el a VIII. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, a Zeneakadémián pedig 2017-ben végzett. Az Opera társulatával 2018-ban részt vett a Fantasio / Fortunio című operák itáliai bemutatóján. Repertoárja a bécsi klasszikus szerzők műveitől a mai modern zenéig terjed.


Az est művészeti vezetője: Tóth Erika
Zongorán közreműködik: Katona Anikó
Műsorvezető: Ókovács Szilveszter


Műsor:

Giordano: Andrea Chénier – Maddalena áriája a II. felvonásból („Eravate possente”) – Rálik Szilvia
Mozart: Figaro házassága – Figaro áriája a IV. felvonásból („Tutto è disposto... Aprite un po'quegli occhi”) – Bretz Gábor
Janaček: Jenůfa – Jenůfa áriája a II. felvonásból („Mamičko, mám těžkou hlavu”) – Rálik Szilvia
Verdi: Simon Boccanegra – Fiesco áriája a prológusból („Il lacerato spirito”) – Bretz Gábor
Mozart: Così fan tutte – Dorabella áriája az I. felvonásból („Ah, scostati!... Smanie implacabili”) – Rálik Szilvia
Boito: Mefistofele – Mefistofele áriája a II. felvonásból („Ecco il mondo”) – Bretz Gábor
Cardillo: Core 'ngrato – Ódor Botond
Puccini: Tosca – Tosca és Scarpia duettje az I. felvonásból („Tosca divina, la mano mia la vostra aspetta”) – Rálik Szilvia és Bretz Gábor


Forrás: Operaház