coursera

A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével indul az első magyar nyelvű kurzus a Courserán

A Coursera több mint száznyolcvan felsőoktatási intézménnyel működik együtt, több mint négyezer online egyetemi kurzust kínálnak minden tudományterületen. A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével először érhető el teljesen magyar nyelvű tananyag a népszerű oktatási portálon. A kurzus a coursera.org/learn/a-tanulas-tanulasa címen érhető el.

A Szegedi Tudományegyetem a magyar egyetemek közül elsőként működik együtt a 40 millió követőt magáénak tudható coursera.org online képzési portállal. Az SZTE oktatói elsőként az egyik legnépszerűbb, eddig 1,8 millió hallgatót vonzó A tanulás tanulása című kurzust fordították magyar nyelvre az egyetem oktatáselméleti szakembereinek közreműködésével. A kurzus itt érhető el.


– Azért ezzel az anyaggal kezdjük a Courserán való jelenlétünket, mert az évek óta végzett kompetencia felméréseinkből az derül ki, hogy a hozzánk jelentkező diákok nagy része nem a felsőoktatásban leghasznosabb tanulási stratégiákat alkalmazza. Ez az ingyenesen online elérhető tananyag segít abban, hogy sikeresen végezhessék el az egyetemet, és megszerezzék azt a tudást, ami később a munkaerőpiacra lépve szükséges elvárás velük szemben – mondta Szakál Péter, a Szegedi Tudományegyetem oktatási igazgatója, aki hozzátette: ez a legfontosabb fejlesztendő terület a hallgatók körében. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak már eddig is volt lehetőségük tanulásmódszertani tréningeken részt venni, ez az online kurzus pedig lehetővé teszi, hogy egyszerre akár az összes hallgató fejlődhessen ezen a téren.


– A kurzus nemcsak az SZTE hallgatói, hanem mindenki számára ingyenesen végezhető el, az egyetemisták mellett középiskolásoknak és felnőtteknek is ajánlott. Az online tananyag ugyanis közérthető módon szól a tanulás módszertanáról, és gyakorlati tanácsokat ad többek között a halogatás elkerülésével és a vizsgákra való felkészüléssel kapcsolatban. Az SZTE munkatársainak köszönhetően a teljes tananyag és az önellenőrző tesztek is elérhetőek magyarul – ezzel A tanulás tanulása az első teljesen magyar nyelvű Coursera kurzus.

A Szegedi Tudományegyetem évek óta végez kompetenciamérést az SZTE-re érkező gólyák körében. Ennek célja, hogy kiderüljenek, mely képességek szorulnak fejlesztésre az elsőévesek körében. A mérés mindenki számára egységes része kiterjedt a felsőoktatási tanulmányokhoz nélkülözhetetlen kognitív (szövegértés, matematikai gondolkodás, általános problémamegoldó képesség) és nem kognitív területekre (tanulási stratégiák, módszerek és attitűdök). A tesztek megoldása után a hallgatók azonnal információt kaptak arról, hogy hány százalékot értek el az adott teszten. Az összegző, személyre szabott, objektív viszonyítási pontokkal és fejlesztési javaslatokkal ellátott visszacsatolást az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport küldi el a résztvevőknek.

Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *