szte_rektori_hivatal

Tihanyi Zsuzsanna Fischer Annie ösztöndíjas zongoraművész hangversenye.

SZTE Rektori Hivatal, Díszterem, Dugonics tér 13.

Október 30. szerda 19.00

Műsor:


Liszt: Funerailles

Brahms: Négy ballada Op. 10

Liszt: Három Petrarca szonett

Bartók: Improvizációk magyar parasztdalokra Op. 20


Tihanyi Zsuzsanna 1988-ban Németországban született magyar szülők gyermekeként. Tehetsége hamar megmutatkozott: mindössze két év zongoratanulás után, 1999-ben második díjat nyert a párizsi Rubinstein Nemzetközi Ifjúsági Zongoraversenyen. Tanulmányait Szegeden végezte zeneiskolában, majd konzervatóriumban, ahol Demeterné Dányi Júlia és Lucz Ilona tanították zongorázni. 2006-ban felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol 2012-ben kitüntetéssel diplomázott. 2009-2011 között a salzburgi Mozarteum ösztöndíjas hallgatója volt Rohmann Imrénél. Olyan művészek mesterkurzusán vett részt, mint Schiff András, Robert Levin, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc és mások. Zsuzsanna két alkalommal Szeged Ifjú Tehetsége díjat, 2006-ban Vántus István díjat kapott. 2013 tavaszán megkapta a Fischer Annie ösztöndíjat, s jelenleg a Joseph Weingarten Ösztöndíjjal az angliai Birminghamben folytatja tanulmányait.

A koncert az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre.