Prof. Dr. Temesi Mária DLA tanszékvezető egyetemi tanár

temesi_mariaA Magyar Állami Operaház Bartók- Pásztory Ditta-, Székely Mihály-, Juventus-, Artisjus és Liszt díjjal kitüntetett művésznője.


Nevét jegyzi a berlini „Opernlexikon”, az angol „Who is who in Music”, a „Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda”, a „Budapest Kézikönyve”, a „Magyar Színházművészeti Lexikon” és a „Szegedi Színjátszás Krónikája”.


Énektanári diplomája mellett jeles zongoratanári diplomát is szerzett szülővárosában Szegeden, ahol már főiskolás korában elnyerte az Athéni „Maria Callas Nemzetközi Énekverseny” Különdíját. A Budapesti Zeneakadémia Opera szakán kitüntetéses diplomával végzett, dal és oratórium szakon a Weimari Franz Liszt Musikhochschule-n és a Salzburgi Mozarteumban képezte magát. Pályakezdőként két nemzetközi énekverseny győztese: Rio de Janeiro (1981 - még Tóth Mária néven) és Philadelphia - Luciano Pavarotti Énekverseny (1985.)


Egészen fiatalon már Wagner opera főszereppel, a Lohengrin Elsájával debütált a Magyar Állami Operaházban. Elza alakítása óriási közönségsikert és elismerő kritikák sorozatát hozta.


Főszerepek sokaságát énekelve fellépett a világ számos neves külföldi Operaházában, hangversenytermében:


USA - Philadelphiai Operaház, New Yorki Televízió
Dél-Amerika - Teatro Solis Montevideo
Európa - Berlini, Hamburgi Staatsoper, Berlini Schausspielhaus, Berlini Komisce Oper, Mannheimi, Wiesbadeni, Erfurti, Zürichi, Kölni, Grázi, Bregensi, Toulousei, Nizzai Operaházak, Nizza - Akropolis Művészeti Palota, Drezdai Semperoper, Madridi Teatro de la Zarzuela, Strassbourgi, Birginghami és Szlovák Filharmónia (Bratislava) Koncertterme, Zágrábi Lisinsky Terem, Milánói Verdi Terem, RAI (Olasz Rádió-Radiotelevisione Italia), Londoni Concerthall, Liverpooli Empire Theater, Prágai Állami Operaház, Szófiai Művészeti Palota, Lisszaboni Gulbenkian Alapítvány Koncertterme, Stuttgart Liederhalle, Hamburgi Musiksaal, Bréma - Die Glocke, a Halle és Rostocki Filharmónia szólistájaként, Athén - Herodes Atticus Amphiteatrum, Teatro Farnese Parma
Ázsia - Isztambul, Ankara Operaházai, Ephesui Amphiteatrum
Afrika - Kairói Zeneakadémia Koncertterme, legutóbb (2008. május): óriási sikerű Ünnepi Wagner est világhírű szólistákkal az Új Szlovák Nemzeti Operában, Oliver Dohnányi vezényletével.


Sokoldalúságát mutatja gazdag repertoárja: Mozart, Verdi, Wagner, Puccini, Csajkovszkij, R. Strauss operáinak női főszerepei mellett kortárs magyar operák bemutatásában is szerepet vállal: Szokolay: Ecce Homo-Lénió, Madarász: Utolsó keringő-Asszony. Mindkét főszerep alakításáért művészeti díjjal tüntették ki.
Jelenleg aktív, repertoáron lévő legfőbb szerepei: Ortrud (Wagner: Lohengrin), Elisabeth (Wagner: Tannhäuser), Kostelnicka (Janacek: Jenufa), Gertrudis (Erkel: Bánk bán), Tosca (Puccini: Tosca), Sieglinde (Wagner: Die Walküre), Brünnhilde (Wagner: Siegfried, Götterdämmerung). Brünnhilde szerepének alakítójaként (Wagner: Siegfried) a bécsi kritika elísmerését is kivívta.


Olyan neves karmesterekkel, rendezőkkel és énekespartnerekkel dolgozik és dolgozott együtt, mint: Ferencsik János, Doráti Antal, Vaszy Viktor, Lukács Miklós, Kórodi András, Fischer Iván, Fischer Ádám, Kovács János, Peskó Zoltán, Medveczky Ádám, Lovro von Matacic, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patané, Rico Saccani, Sir John Pritchard, Kobayashi Ken Ichiro, Jurij Szimonov, Jean-Claude Auvray, Mikó András, Szergej Ljubimov, Christine Mielitz, Catherina Wagner, Peter Schreier, Theo Adam, Ekkehard Wlashia, Fiorenza Cossotto, Marton Éva, Polgár László, Roberta Alexander, Luciano Pavarotti, Giacomo Aragall, Francesco Araiza, Samuel Ramey. Fellépett Harry Kupfer és Jean Pierre Ponelle rendezéseiben.


Temesi Mária oratórium- és dalénekesként is elismerést szerzett, rangos zenei események szólistájaként is ismert: Schönberg: Gurre dalok című monumentális alkotásának magyarországi bemutatóján ő énekelte Towe szerepét a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Kocsis Zoltán vezényletével (1998).


A „Hét muzsikusa” a Magyar Rádióban (2005, 2006).

A „Wagner Heroinák” sorozatban a Hungaroton lemezkiadónál megjelent szóló CD árialemezén (2004) kilenc Wagner ária hallható, melyen a Magyar Rádió Zenekarát Jurij Szimonov vezényli.


Aktív operaénekesi pályája mellett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának professzora, magánének tanszékvezetője. 2003-ban doktori címet szerzett a Budapesti Zeneművészeti Egyetemen. Több neves fiatal művészt is elindított már az operaénekesi pályán (Rálik Szilvia, Kátai Natasa), eddigi növendékei közül többen felvételt nyertek itthoni és külföldi Zeneművészeti Egyetemekre, neves külföldi és hazai Operaházakba.


Temesi Mária Énekes Mesterkurzusa 2008 nyarán ismét a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán.


Bővebbet is megtudhatunk a művésznőről a Helikon könyvkiadónál megjelent „Operacsillagok függöny mögött” című, CD melléklettel ellátott könyvből (2004), melyben Temesi Mária legnevesebb magyar operaénekeseink között szerepel.


Temesi Mária legközelebbi fellépései a 2008/2009-es szezonban: Magyar Állami Operaház-Königin Gertrudis-Erkel: Bánk bán, a budapesti Operaház évadnyitó előadása; Herodias-R. Strauss: Salome (neue Partie), Magyar Rádió, Bartók Ház - Dalestek.


További információ Prof. Dr. Temesi Mária honlapján

Friss Hírek RSS

Friss hírek

2018. november 19.
2018. július 20.

Események

Rendezvénynaptár *