A közelmúltban két rangos elismerést is kapott operaénekesként. Milyen jelentőséggel bírnak ezek az életútján?
Hihetetlen megtiszteltetés ezeket a címeket megkapni. A közönség szeretetének köszönhetem, hogy a Halhatatlanok Társulatának tagja lettem, hiszen ők szavaztak meg. A Bartók Rádió művészi zenei díja pedig abszolút egy szakmai díj, a szakma nagyjaitól kaptam. Meg vagyok hatódva, hogy időben ilyen közel két elismerésben is volt részem. Ráadásul ezeket többnyire akkor szokták elérni az énekesek, művészek, amikor már a pályájuk végén vannak, vagy már el is hagyták azt, én pedig még aktív vagyok.
Mi az, amit egy kívülálló nem gondolna az operaénekesi szakmáról? Melyek a legnagyobb nehézségek és örömök?
A világ legszebb szakmája. Nem is szakma, hanem hivatás. Interpretálni Mozart, Verdi, Puccini, Wagner, Bach, Vivaldi, Kodály és Bartók műveit maga a csoda. Olyan fegyelmezett életformát kíván, mint amilyen egy professzionális sportolóé. Amikor koncert vagy előadás van, nincs éjszakázás, nincs alkohol, nincs cigaretta – egyébként sincs –, és tudni kell előre, hogy egy mű betanulása hány hónapot vesz igénybe. Ahhoz, hogy zsigerből jöjjön egy szerep, sokszor két évig kell tanulni; ilyen például Izolda szerepe. A közönséget nem lehet félkész koncerttel várni, hogy „kérem, erre nem volt idő”. Ez egy nagyon szerteágazó hivatás, magas művészet, és rengeteg előtanulmányt igényel. Sokkal hosszabb ideig tart, mint egy professzionális sportoló pályája; ők legfeljebb 35-40 éves korukig aktívak, Buffon kivétel, ő 45 éves koráig védett az Interben. A nebulók egészen fiatal korban elkezdenek zenét tanulni zeneiskolában, általános iskolában, kórusban. Sok energiát kell befektetni, mire úgy megtanul az ember kottát olvasni, hogy egy másodperc alatt ránéz és tudja, hol tart, mit énekel.
Említette a fegyelmezett életformát. Hogy lehet jelen lenni a színpadon hideg fejjel, és közben átélni és átélhetővé tenni egy operaprodukciót?
Nálunk van egy jó közmondás, hogy hideg fejjel és forró szívvel kell részt venni a színpadon. Hideg fejjel, tehát pontosan tudom, mikor mit kell csinálni, és forró szívvel, mert mire színpadra kerül a produkció, már annyira tudom a szerepem, hogy át tudom engedni magam az érzéseknek. Elviszem karmesterhez, vannak együttes próbák, összeénekeljük a kollegákkal, majd elkezdjük rendezővel is. Tehát az előadásra készülésnek nagyon komoly folyamata van, egyik próba épül a másikra. Amikor már megvannak az elsőkörös próbák, akkor lehet színpadi díszletben is próbálni. Ez fontos: a díszletben soha semmi nem ugyanaz, mert a két lépés lehet, hogy a színpadon hat lépés. Akkor gyorsabban kell futni, vagy egy kicsit át kell rendezni a színpadot. Aztán jön még a kosztümben próbálás; ha hagyományos a ruha, akkor van uszálya is. A ruha 5, a fejdísz 2 kiló. A Turandotban olyan 6-8 kiló a ruhám és 2 kiló a fejdíszem. Ez is a szakma szépsége, nemcsak a gyönyörű muzsika. A mérhetetlen hozzátanulás, az irodalom, a történelem, a zeneszerző életrajza, hogy például milyen ihletettségű a mű. Rengetek munkával és szorgalommal sok mindent el lehet érni ezen a gyönyörű pályán; csak a befektetett munka hozza meg a gyümölcsét a színpadon. Ezt művészetnek hívjuk, és ezzel kell megajándékozni a közönséget. Az operák, a dalok, az oratóriumok hús-vér emberekről szólnak, bennük lakozik a történelem, az irodalom, az igazi kultúra.
Hogyan viszonyul az életében egymáshoz a tanítás és az énekművészet?
Sokfelé jártam a világban, külföldön is rengeteg tapasztalatra tettem szert, és ezt nagyon szívesen és aprólékosan átadom a növendékeknek. Nemcsak énektechnikailag segítek, hanem felkészítem őket különböző szituációkra. Elmesélem, hogy egy operadarab rendezésileg milyen nehézségekbe fog ütközni, vagy hogy olykor be kell mászni egy bútor alá, és úgy is tudni kell énekelni, vagy hason kúszva, futva, mászva. Amikor már a színpadon vannak, vagy koncerten, az csodálatos. De az odáig vezető úton nagyon szorgalmasnak kell lenniük, és nem szabad feladniuk semmi szín alatt. Szegednek nagyon jó az aurája, 9-10 éve tanítok magánéneket, szeretek itt lenni, szeretem a kollégáimat, az intézményt, a zenét, a növendékeket.
Mi kell ahhoz, hogy valaki operaénekes legyen?
Az elsődleges és legfontosabb az énekhang, de ezen kívül van nagyjából 10 összetevője. Az énekesnövendéknek nagyon kell ismernie önmagát, hogy kritikus helyzetben hogyan reagál a szervezete, az idegrendszere. Én sosem hátráltam meg, és a gyerekeket is állandóan buzdítom. Fontos a lelki beállítottság, de sok mindentől függ, ki mennyire strapabíró. Például, hogy támogató környezetben van-e, és hogy milyen a biológiája.
Olyan esetben, ha nem bírja a diák, esetleg elhelyezkedhet más zenei területen.
Így van, mehet operarendezői szakra, vagy zenei asszisztensnek, szerteágazó ez a terület, és a színpad nagy vonzerő, olyan mint egy lélekemelő függőség. Ma már bizonyított orvosi tény, hogy az éneklés endorfint termel az emberben. Ugyanolyan hormonokat, mint a csokoládé, a szexualitás, az étel vagy a sport.
Mi az oktatási filozófiája? Hatottak rá egykori tanárainak módszerei?
Csodálatos tanárnőm volt a Zeneakadémián, Ónodi Márta mesterasszony. Tényleg mester, nemcsak pedagógiailag, hanem emberileg is. Amit tőle kaptam, és amit összeszedtem mindenfelé a világban – talán csak Ausztráliában és Dél-Amerikában nem énekeltem –, azt adom tovább a növendékeimnek. A tanítás során kettőn áll a vásár. Én hiába akarom, és hiába látom egy növendékben, hogy csodálatos adottságai vannak, ha a diák nem akarja 1000%-osan, akkor én a fejem tetejére állhatok, akkor sem lesz sikeres az oktatás. Fontosnak tartom még, hogy empátiával és szeretettel tanítsak. Szeretet nélkül nem működik. Itt van hat növendékem, és nagyon szeretem őket emberileg is; persze szigorú vagyok, vehemens, temperamentumos. De ahogy meglátnak a folyosón, már jönnek oda. Ők a zenei gyermekeim; engem is fölneveltek és olyan jó, hogy én is fölnevelhetek valakit, átadhatom, amit kaptam. A díjak, kitüntetések azt mutatják, hogy sikerült a talentumomat megszaporítani, és sokat adni. Nagy felelősség, hogy ne csak magamnak tartsam meg a tehetséget és tudást, hanem másoknak is közvetítsem. Mert nehéz énekeseket nevelni, hiszen például egy zongorán adott hangok vannak, de az énekhang a testemből jön. Függ az aznapi fizikai állapotomtól, a lelkiállapotomtól, hogy mit ebédeltem, hogyan aludtam éjjel.
Melyik szerepeket játssza a legszívesebben? Változott ez pályája során?
A szép, igazi nőies karaktereket szeretem. Volt szerencsém 2004-ben Szegeden, szabadtéren énekelni az Aidát. Az Aida és a Tosca végigkísért a pályámon. Puccinitől a Toscát egészen fiatalon hallottam, onnan van Viktória lányomnak a neve, Verdi Aidája pedig 13 éves koromban ragadott el, az általános iskolai énektanárnőm hozta be órára az operát. Az iskolában megszerettem a zenét, a szüleimtől pedig megtanultam dolgozni, becsületesen élni, és ez volt a legnagyobb dolog, amit tőlük kaphattam. A munkához való viszonyomat nekik köszönhetem, azt, hogy megtanultam: akkor is szorgalmasan kell dolgozni, ha senki nem dicsér meg, hogy jó fáradtsággal tudj lefeküdni.
Van olyan, hogy párhuzamosan több szerepet tanul vagy játszik? Milyen ilyenkor lelkileg átváltani egyikről a másikra?
Amikor nagyon aktív voltam a pályán, volt olyan, hogy egy évadban hét főszerepet vittem az Operaházban. Tudni kellett előre, hogy mikor, melyikre, mennyi idő szükségeltetik. Az olasz operákat könnyebben lehet tanulni párhuzamosan, mert az olasz nyelv dallamosabb, populárisabb, mint a német. A német nyelvű operákhoz, mint amilyen Wagner és Strauss művei, több idő kell. Wagner hegemón, nem tűr maga mellett semmit, mert nagyon nehéz énekelni, és fizikálisan megterhelő az izomzatnak; szükséges hozzá például hátizom, hasizom, úgyhogy nagyon észnél kell lennie az énekesnek, nehogy 5-10 év alatt vége legyen a pályájának.
Az ilyen megerőltető szerepek miatt szükséges sportolni is?
Igen, sportoltam. Volt otthon edzőterem, futni sosem tudtam, de naponta, kétnaponta huszonkilométereket kerékpároztam. Ehhez a hivatáshoz elengedhetetlen az állóképesség, és a helyes levegővétel. Az éneklés 70-75%-a légzéstechnika. Sokan nem is tudják, ez micsoda fizikai munka, mert közben nem látszik az arcomon szinte semmi a megerőltetésből. Fontos, hogy le tudjak térdelni, futni tudjak, bírjam a 4-5 órás operát. Kell hozzá izomzat, mindennek adott időben kell történnie, adott szöveget kell énekelni; nagyon összetett az egész, de csodálatos! Csodálatos a zene alkotásában részt venni, ez a pillanat művészete. Egy képzőművész szobra száz év múlva is ott lesz a téren, egy festőművész festménye ott lesz múzeumban, egy írónak többszáz év múlva is játsszák a művét. Egy előadóművész azonban a pillanatnak alkot. Óriási a varázsa. Szeretek erről mesélni a növendékeimnek, és mindenre fölkészítem őket. Még azt is meg szoktam kérdezni, hogy miben fognak fellépni, hogy fogják hordani a hajukat. Nagyon fontos a nyugodt és a támogatói légkör.
Balog Helga
Fotó: Kovács-Jerney Ádám
