
A verseny menete:
Első forduló: november 24-én veszi kezdetét, reggel 10 órától
Második forduló: november 25-én veszi kezdetét, reggel 10 órától
A finalisták próbája a Filharmóniával: november 26-án veszi kezdetét, reggel 10 órától
Főpróba: november 27-én veszi kezdetét, reggel 10 órától
Harmadik forduló: november 27 - 19 óra - a döntősök gálakoncertje
Nemzetközi „Marosvásárhely – Târgu Mureș” Verseny célja, hogy 33 év alatti fiatal zongoristákat válasszon ki, akik karrierjük fellendülő szakaszában vannak, és szólókoncertművészi pályára törekednek. Ez a verseny lehetőséget nyújt számukra, hogy a Nemzetközi Verseny döntőjében, a marosvásárhelyi közönség előtt egy szimfonikus koncert szólistáiként lépjenek fel.
Csak egy korcsoport van, amely felső korhatára 33 év.
Amint a jelentkezések lezárulnak, a versenyzőket értesítik az első forduló pontos időpontjáról.
A Nemzetközi Zongoraverseny „Marosvásárhely – Târgu Mureș” 2025 lefolyása
I. forduló:
Az alábbi program előadását tartalmazza:
J.S. Bach: Prelúdium és Fúga
Két virtuóz etűd: egy Fr. Chopin és egy Fr. Liszt, S. Rachmaninov, A. Skriabin vagy C. Debussy mű
A program maximális időtartama 15 perc.
II. forduló:
A második fordulóban a versenyzők egy legalább 30 vagy legtöbb 45 perces fellépésben, a kötelező művekből választhatnak:
Egy klasszikus szonáta ( Haydn, Mozart vagy Beethoven műveiből )
Egy nagyobb lélegzetű darab vagy ciklikus mű romantikus, modern vagy kortárs szerzőtől
Megjegyzés: Amennyiben a két kötelező mű időtartama nem éri el a 30 percet, szabadon választott darabokkal egészítheti ki a programját, anélkül, hogy átlepné a 45 perces időkorlátot. Ebben a fordulóban legfeljebb 12 versenyző jut tovább.
III. forduló:
A harmadik fordulóban a versenyzők egy zongoraversenyt adnak elő a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarának kíséretével. Ez a verseny utolsó szakasza, amelybe 3 fellepő kerülhet be.
A versenyzőknek az alábbi zongoraversenyek közül kell választaniuk:
J. Haydn: 4. G-dúr és 11. D-dúr zongoraverseny
W.A. Mozart: 2. KV39, 9. KV 271, 11. KV 413, 13. KV 415, 15. KV 450, 19. KV 459, 20. KV 466, 21. KV 467, 23. KV 488, 25. KV 503, 27. KV 595 zongoraverseny
L.v. Beethoven: 1., 2., 3., 4., 5. zongoraverseny
Felix Mendelssohn: 1. és 2. zongoraverseny
Robert Schumann: a-moll zongoraverseny
Frédéric Chopin: 1. és 2. zongoraverseny
Franz Liszt: 1. és 2. zongoraverseny
Edvard Grieg: a-moll zongoraverseny
P.I. Csajkovszkij: 1. zongoraverseny
César Franck: Szimfonikus variációk
Camille Saint-Saëns: 2. és 5. zongoraverseny
Maurice Ravel: G-dúr zongoraverseny
Szergej Rahmanyinov: 2., 4. zongoraverseny és Paganini-téma variációk
A gálakoncert karmestere Radu Postăvaru, a Ploiești Állami Filharmónia állandó karmestere lesz.
Díjak
Az alábbi díjak és kitüntetések kerülnek kiosztásra:
I. díj – 3000 euró
II. díj – 2000 euró
III. díj – 1000 euró
Különdíjak:
Egy koncert a Marosvásárhelyi Állami Filharmonikusokkal egy döntőbe jutott versenyző számára
Egy koncert a Kolozsvári "Erdély" Állami Filharmonikus Zenekarral, vagy egy évadnyitó előadás a Kolozsvári Állami Filharmonikus Zenekar szervezésében
Egy koncert a Szatmárnémeti „Dinu Lipatti” Filharmonikus Zenekarral a döntő egy versenyzőjének
Egy koncert a Vâlceai „Ion Dumitrescu” Filharmonikus Zenekarral a döntő egy versenyzőjének
Constantin Silvestri-díj – BIOEEL által felajánlva - 500 €
László Árpád-díj – a legjobb marosvásárhelyi versenyzőnek - 500 €
Különdíj egy klasszikus szonáta előadásáért- 500 €
Díj a Bukaresti Magyar Kulturális Központtól
Részvételi oklevél
A részvételi díj 50 Euro-250 Lei, a versenyző teljes neve kell szerepeljen a fizetéskor, megjegyzésként csatolva “Târgu Mureș - Marosvásárhely 2025”. Amennyiben a részvételi díj nincs kifizetve, a jelentkezés érvénytelenné válik. Nincs pénzvisszafizetési lehetőség csak abban az esetben ha a verseny elmarad. A jelentkezővel történő megegyezés szerint, 30 napon belül utaljuk a befizetett összeget a verseny elmaradását közzétevő dátumtól kezdődően. Iratkozáskor a versenyzők egy érvényes személyi igazolványt mutatnak fel, amely a pénzügyi műveletek esetében használandó a GDPR szabályainak megfelelően.
A részvételi díjat a következő számlára utaljuk:
Számlatulajdonos: ASOCIATIA ANSAMBLUL BAROC TRANSYLVANIA
IBAN (RON): RO40BTRL01301205920774XX
IBAN (EUR): RO14BTRLEURCRT0092077404
SWIFT: BTRLRO22
Regisztrálj
A jelentkezők regisztrációja az alábbi linken történik:
https://forms.gle/kKFDBezHhPqD44w88
Határidő: 2025. november 14.
Elérhetőség
targumurespianocompetition@gmail.com
További részletek:
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)