Ismét bizonyították tehetségüket az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar magánének szakos hallgatói, akik ezúttal egy különleges, humorral és zenei bravúrral teli előadással lepték meg a közönséget. A „Figaro bájitallal kevert Varázsfuvolája” című operavizsga-összeállítás Mozart két ikonikus művét, A varázsfuvolát és Figaro házasságát ötvözte játékos kreativitással, színpadi energiával és zenei igényességgel.
Az előadás különlegességét nemcsak a frappáns koncepció adta, hanem az is, hogy a hallgatók mellett közreműködött az SZTE BBMK Szimfonikus Zenekara is, a karmesteri pálcát pedig Hamar Zsolt ragadta magához. A telt házas előadás során a közönség vastapssal jutalmazta a fiatal művészek teljesítményét, a zenekar lendületes játékát és a rendezés kreatív megoldásait.
A produkció rendezője Bonecz Veronika, játékmestere Szélpál Szilveszter volt, akik friss, szellemes és lendületes értelmezést álmodtak színpadra, lehetőséget adva a fiatal énekeseknek arra, hogy kibontakoztassák tehetségüket.
A közönség ezen az esten tanúja lehetett a fiatal tehetségek kibontakozásának, a klasszikus zene iránti szenvedélynek és az operai műfaj friss, modern értelmezésének.



Fotók: Gölles Martin