Hogyan lépett be a zongora az életébe?
A családban az állatorvos nagypapám hegedült, apám és a húga zongorázott, így volt otthon egy zongora. Én pedig mindenféléket pötyögtettem rajta, a szüleim ettől vérszemet kaptak, úgy látták, ez érdekel. Beírattak a zeneiskolába, így végül ezt a pályát választottam. Tehát a szokásos lépések: zeneiskola, Bartók Béla Zeneművészeti, majd Zeneakadémia. Így alakult.
A szülei is zenészek, vagy esetleg hasonló pályán helyezkedtek el, mint Ön?
Nem, nem. Apám jogot végzett, értékesítési osztályvezető volt. Anyám csak bizonyos időszakonként dolgozott, úgynevezett háztartásbeli volt.
Ön zongoraművész, itt az egyetemen is ezt tanítja?
Zongoraművészként végeztem a Zeneakadémián, de már zeneakadémista koromban is korrepetáltam az ének tanszakon. Tehát mondhatjuk, hogy ugyanott dolgoztam, ahol növendék voltam. Ez meghatározta az érdeklődési körömet, mindig is vonzottak az énekesek, szerettem az operát. Így aztán nem a szólista hivatást választottam, hanem zongorakísérő korrepetitor lettem énekesek mellett, és nagyon hálás vagyok, hogy így alakult. Nagyon szeretem a jelenlegi munkám, az én idegrendszerem nem lett volna alkalmas a „szólistaságra”.
Tehát az énekes és a korrepetitor között van egyfajta kapcsolódás a közös munka miatt?
Ez egy nagyon erős bizalmi helyzet. Az énekesek velünk tanulják a szerepeket, mi segítünk nekik zeneileg, ritmikailag, hogy a szerepet minél átfogóbban elsajátíthassák. Akadnak olyan helyzetek, hogy rövid az énekes és a korrepetitor között az együttműködés, mert egyszerűen nem működik a kémia.
Jelenleg a magánének tanszakon tanít?
Igen, most épp szerepgyakorlatot.
Van esetleg olyan technika, amit egy közös munka során mindenképp fontosnak tart a hallgatóinak átadni?
Jelenleg a master opera tanszakon tanuló növendékek közül járnak páran hozzám, akikkel az a feladatunk, hogy teljes operaszerepeket tanuljunk. Ezt fedi a szerepgyakorlat elnevezés, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag olyan készre kell megtanulniuk ezeket a szerepeket, hogy bármelyik színházban vagy operaházban el tudjanak kezdeni próbálni az adott darabban. Itt tulajdonképpen arra a munkára való ráhangolás folyik, ami később egy operaházban is a feladatuk lesz. Szereptanulás során fontos, hogy mindent megértsenek az adott szerepről, pontosan megformálva azt zeneileg. Ezt a sok izzasztó munkát a közönség nem látja szerencsére.
Vannak olyan tulajdonságok a szerepgyakorlatnál, amiket fejleszteni tudnak vagy fejleszteni kell, hogy a hallgatók készen kerüljenek ki?
Ez olyan, mint mindenhol az életben, különféle típusú fiatalokkal találkozunk, így azok között is, akik éneklésre adják a fejüket, nagyon különböző egyéniségek vannak, akik eltérő felkészültséggel jönnek. Az éneklés a zene tanulásának egy speciális része, mert itt a legfontosabb dolog az, hogy egy énekesnek szép hangja legyen. Mire kiderül, hogy egy fiatalnak szép énekhangja van, addigra már minimum 15-16 éves. Találkoztam már olyan növendékkel is, aki azelőtt egyáltalán nem tanult zenét, neki például rengeteg behoznivalója volt emiatt. Az ének tanszakon és minden ének tanszakon sokkal szélesebb skálán mozog az előéletből való felkészültségük, tehát mindenkivel másképp kell dolgozni. Számomra ez nem probléma, szeretek együttműködni. Azt hiszem, a kamarazenéléshez elengedhetetlen, hogy az ember ne azt erőltesse, hogy neki legyen igaza, hanem közösen alakítsuk ki, milyen legyen a végeredmény.
Ebből arra következtetek, hogy inkább a kamara koncerteket preferálja a szóló koncertek helyett?
Igen. Önálló estjük folyamán alkalmanként megkérnek az énekesek, hogy játszak egy-két rövidebb szóló zongoradarabot is, hogy addig egy kicsit lélegzethez tudjanak jutni. Ezt néha meg is teszem, de félig-meddig halálfélelemmel. Elszoktam a szólistaságtól, ez egy egészen más érzés.
Van elképzelése, hogy ha nem zongoraművészként vagy egyetemi oktatóként helyezkedik el, akkor mi lett volna az alternatíva?
Nem, nem tudom. Mire a zenei szakközépiskolát elvégzi az ember, addigra már biztos, hogy semmi máshoz nem fog érteni, csak a zenéhez. Komolyabbra fordítva a szót, utoljára más pályaterv a fejemben körülbelül 4-5 éves koromban volt. Mivel a nagypapám állatorvos volt, néha én is vele tartottam. Egyszer még a hűtőben talált csirkét is felboncoltam. Ennek nem lett túl jó visszhangja, így lehet, hogy emiatt ment el a kedvem az állatorvos szakmától.
Ha épp nem operát vagy komolyzenét hallgat, akkor milyen műfaj áll még közel a szívéhez?
Nagyon gyakran hallgatom a Beatles vagy Art Tatum, amerikai dzsesszzongorista számait. Igazából mindenevő vagyok a zenében, a műfajoknál fontosabb az, hogy mit definiálunk jó zenének. Egy műfaj van, amit nem szeretek, de ezt nem árulom el.
Tud esetleg valamit tanácsolni azoknak, akik a Bartók Béla Művészeti Karra jelentkeznek?
Kitartást, sok kitartást. Manapság egyre nehezebb a komoly zenészek és az operaénekesek dolga, mert ez a műfaj kicsit mintha hátrébb szorult volna az előző évekhez képest. A zenészlét egy örökös edzőtábor, olyan mint az élsportolók világa, akik folyamatosam az olimpiára edzenek. Aki erre a pályára készül, sok-sok jó zenét és régi, nagy énekeseket hallgasson!
/Vámos Kata/
