
Idén is nagy népszerűségnek örvendett a fiatal tehetségek körében a Simándy József Nemzetközi Énekverseny, amelynek a hagyományokhoz híven egész héten a Szent-Györgyi Albert Agóra adott otthont. A megmérettetésen a Karunk hallgatói is kimagasló teljesítményt nyújtottak – emelte ki Bátori Éva, Karunk énekmestere, operaénekesnő, érdemes és kiváló művész.
Magyarország egyik legismertebb énekversenyét 1998 óta rendezik meg Szegeden. Az eseményt először, mint a szegedi Zeneművészeti Kar frissen kinevezett tanszékvezető professzora, Temesi Mária operaénekesnő rendezte meg egykori énektanárával, Sinkó György operaénekessel 1997-ben. A megmérettetésen résztvevők száma évről-évre nőtt. Bátori Éva operaénekesnő, érdemes és kiváló művész azonban elmondta: idén a koronavírus-járvány miatt sajnos nem tudott mind a 120 előzetesen regisztrált versenyző megjelenni. A Simándy József Nemzetközi Énekversenyen hangulata ettől függetlenül kiváló volt.
Az SZTE énekmestere ismertette: a versenyzők közül többen választottak magyar dalt, így Kodály Zoltán és a kar névadója, Bartók Béla művei is felcsendültek. A versenyszámok végén a kották mellett a versenyzők és felkészítő tanáraik tapasztalatokat is cseréltek egymással.
A 14-36 éves korú fiatal énekesek egész héten négy korcsoportra osztva versenyeztek egymással:
I. korcsoport: gimnáziumok és zeneművészeti szakgimnáziumok diákjai
II. korcsoport: felsőfokú zeneművészeti intézmények Bachelor hallgatói
III. korcsoport: felsőfokú zeneművészeti intézmények Master hallgatói
IV. korcsoport: ifjú művészek (36 éves korig)
A verseny győztesei 2021. június 20-án, vasárnap 18 órakor egy nagyszabású Díjkiosztó Gálakoncerten veszik át díjaikat a Szegedi Nemzeti Színházban. A koncerten közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar - vezényel Gyüdi Sándor.
A XI. alkalommal megrendezett énekverseny a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar és a HAZÁM, HAZÁM TE MINDENEM Művészeti és Oktatási Alapítvány szervezésében jött létre, fővédnöke Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
SZTEinfo - Pósa Tamara
Fotó: Samu Angelika
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)