Milyen külső vagy belső történés indított el a komolyzene útján?
A komolyzene felé vezető utamon az egyik legerősebb hatást Édesapám gyakorolta rám, aki csellóművész, így a zene a mindennapjaink természetes része volt. Különösen emlékezetes számomra, amikor Sosztakovics Festive Overture című művét hallgattuk: Édesapám egész mesét varázsolt köré, a dallamok szereplőkké válva zsongtak a fejünkben. Az interjúra készülve újra meghallgattam a darabot, és húsz év távlatából is ugyanazok a képek és érzések térnek vissza, és látom Édesapámat magam előtt, ahogyan mesél.
Később, tizenhárom évesen meghatározó élmény ért: lehetőséget kaptam Szőnyi Erzsébet A makrancos királylány című meseoperájának címszerepére. A Kecskeméti Református Általános Iskola mutatta be az operát, ami különösen nagy dolog volt, hiszen nem voltunk zenei tagozatos intézmény. A színpad világa — a díszlet, a jelmezek, a próbafolyamat és a taps — teljesen magával ragadott. Akkor még nem fogalmaztam meg tudatosan, de utólag látom, hogy ott dőlt el bennem: ezzel szeretnék foglalkozni.
Mi az, amit az egyetemi időszak adott, és számodra a legnagyobb értékkel bír?
Nagy naivitással érkeztem az egyetemi éveimbe, azt gondoltam, hogy a tehetség és a mögöttem lévő kemény munka egyenes úton vezet majd előre. Az egyetemen azonban gyorsan szembesültem a pálya valóságával: a versenyhelyzettel, a művészeti lét bizonytalanságával és azzal is, mennyit kell még fejlődnöm. Ez kijózanító, de nagyon fontos tapasztalat volt. Közben hatalmas áldásként éltem meg, hogy olyan mesterekkel és tanárokkal találkozhattam, akik hittek bennem, és meglátták a bennem rejlő lehetőséget. Türelmesen és következetesen formáltak, sokat köszönhetek nekik.
Számomra az egyik legnagyobb érték az a felismerés volt, hogy a saját pályámért végső soron én felelek. A tanárok és az egyetem rengeteget adnak, de helyettem nem tudnak dolgozni vagy döntéseket hozni. Sokáig küzdöttem azzal az érzéssel is, hogy vajon megérdemlem-e a kapott lehetőségeket, mert mindig tudtam volna mondani nálam technikailag erősebb énekeseket. Idővel azonban megértettem, hogy az éneklés csak egy része annak az összetett művészi munkának, amit a színpadon végzünk. Ebből azt tanultam meg, hogy a művészi érték nem mérhető pusztán hanggal vagy technikai tudással. Az éneklés fontos alap, de csak egy része annak a kifejező eszköztárnak, amellyel egy előadó valódi tartalmat tud közvetíteni.
Ha a személyiségedet egy zeneszámmal kellene bemutatnod, melyik lenne az, és miért?
Egyetlen zeneszámmal nem tudnám leírni a személyiségemet, és őszintén szólva nem is hiszem, hogy ez lehetséges. Egy művész személyisége összetett, és aktuális érzelmi és mentális állapota erősen függ attól, hogy éppen mivel dolgozik.
Ami számomra ehhez kapcsolódóan egy érdekes tapasztalat, hogy a közönség sokszor nem a művész személyiségére kíváncsi. Azt látom, hogy a hallgatóság nem engem szeretne „megismerni”, hanem az emberek valójában önmagukkal akarnak találkozni a zenén keresztül. Egy professzionális előadó nem állhat meg az önkifejezésnél, hanem azon kell munkálkodnia, hogy a zene által olyan érzéseket és gondolatokat hívjon elő a közönségből, amelyek talán addig rejtve maradtak. Számomra ebben mérhető egy művész értéke, hogy képes-e mindig valami lényegit és érvényeset megmutatni a közönségnek. Amikor ez megtörténik, az mondhatni egyfajta varázslat.
Ha valaki azt mondaná, hogy holnaptól nem zenélhetsz többet, mi hiányozna a legjobban?
A művészet számomra azért különleges, mert rendkívül sok érzelmi és gondolati tapasztalást tesz lehetővé. Énekesként újra és újra más emberek bőrébe bújhatok, különböző sorsokat és belső világokat élhetek át a szerepeken keresztül. Egy embernek egyetlen élete van, de művészként mintha ez megsokszorozódna. Ez hatalmas ajándék. Ha ez nem lenne az életem része, egy nagyon fontos réteg hiányozna belőle.
Hosszú távon milyen célokat tűztél ki a pályádon?
Folyamatosan új perspektívák és ajtók nyílnak meg előttem, és még formálódik bennem a döntés, hogy milyen irányba szeretnék elindulni. Az eddigi kutatásaim a Doktori Iskola felé terelnek, de előadóművészként is szeretnék érvényesülni. Azt tapasztalom, hogy a közvetlenebb, intimebb megszólalási formák nagy hatást gyakorolnak a közönségre, ezért hosszú távon is szívesen gondolkodom kisebb apparátusú tematikus koncertekben. Az egyik legfontosabb célom, hogy kibontakoztassam a saját koncepciómat, amely különböző művészeti és tudományterületek összekapcsolásából születik. Az egyetemi évek lehetőséget adnak arra, hogy biztonságos közegben kísérletezzünk, megtaláljuk alkotói identitásunkat, és megalapozzuk a tudatosan felépített szakmai jövő lehetőségét.
