logo

Szakmai tapasztalat a Szegedi Kortárszenei és Előadóművészeti Szakkollégium szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása által megvalósult „Szegedi Virtuózok” című hangversenysorozatról

Szakmai tapasztalat a Szegedi Kortárszenei és Előadóművészeti Szakkollégium szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása által megvalósult „Szegedi Virtuózok” című hangversenysorozatról

 

A pályázatban elnyert támogatás által lehetővé vált három budapesti hangverseny megszervezése, melynek szereplői a Zeneművészeti Kar hallgatói, a szakkollégium tagjai voltak.

A program kiemelt célja volt, hogy a szakkollégium hallgatói a szegedi hangversenytermeken kívül, más városokban is lehetőséget kapjanak színvonalas kulturális intézményekben való fellépésre. A programok megvalósítása által a hallgatók Budapest patinás helyszínein adhattak koncertet szólistaként, kamaraegyüttesek tagjaiként, illetve kórusban közreműködve. A koncertek színvonalára tekintettel a hangversenyeket komoly felkészülés előzte meg rengeteg próbával, melyek alkalmával a hallgatók nagyon sokat fejlődtek és új művekkel ismerkedtek meg.

További célja volt a programnak a szegedi tehetséges fiatalok tehetségének bemutatása, amely esetlegesen hozzájárulhat a hallgatók jövőbeli karrierjének építéséhez, elhelyezkedési esélyeinek javításához. A Marczibányi téri Művelődési Központban megtartott hangverseny kiemelt célja volt a komolyzene megkedveltetése az általános iskolás korú gyermekekkel, valamint a hangszertanulásra való ösztönzés. Az igényesen összeválogatott művek és a színvonalas előadás által, valamint a moderálás segítségével a gyermekek végig nagy figyelemmel kísérték a hangversenyt, az érdeklődésüket sikerült felkelteni a klasszikus zene iránt.