Felhívás a felsőoktatási intézmények 2022. évi Szép magyar beszéd verseny országos döntőjére

A Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2021/2022-es tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny országos döntőjét, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése.

A szövegmondó versenyek megrendezésével arra kívánjuk ösztönözni a résztvevőket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség. A pedagógia, azaz az „embernevelés” fogalmát kiszélesítve várjuk a jogtudományi karok hallgatóit is, akiknek a mindennapi munkájában a retorikai elemek biztos használatának szintén nagy a jelentősége.


Péchy Blanka művésznő, a Kazinczy-díj alapítója, a világi és egyházi felsőfokú intézményekre is kiterjesztette alapítványát. Az országos döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények és a jogtudományi karok azon hallgatói vehetnek részt, akik az intézményi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak.

 

A versenyfeladat:

A versenyzőknek két, 1-1 gépelt oldalnyi, 2-3 percnél nem hosszabb, magyar szerzőtől származó 20-21. századi esszé- vagy szépprózai szöveget kell felolvasniuk. Az egyik szöveget szabadon választják, ennek felolvasására előzetesen felkészülhetnek (a szöveg nem lehet fordítás, és nem tartalmazhat sok párbeszédes részt). A másik szöveget a verseny helyszínén kapják meg, és 20 perc felkészülési idő után olvassák fel.

 

A teljesítmény értékelésének főbb szempontjai:

a) jó szövegértés és szöveghűség,

b) a szövegtartalom, az írói szándék és a szövegszerkezet hiteles közlése,

c) a beszédhelyzetnek, a szövegkörnyezetnek megfelelő tolmácsolás,

d) jó beszédlégzés, a beszédhangok és hangkapcsolatok helyes ejtése, megfelelő hangsúlyozás, dallamformálás, szünettartás; a beszédtempó, a hangerő illő alkalmazása; a nonverbális eszközök szövegnek megfelelő, mértéktartó használata.

 

Kérjük az illetékes tanszékeket, illetőleg a beszédművelés oktatóit, hogy különös gondot fordítsanak ezekre a szempontokra a versenyzők felkészítésekor és a helyi versenyek megrendezésekor.

 

Az országos döntőt 2022. május 13-án (pénteken) rendezzük meg Esztergomban. Amennyiben a járványügyi helyzet a személyes jelenlétet nem teszi lehetővé, a verseny a tavalyihoz hasonlóan online módon kerül megrendezésre. Ennek lebonyolításáról külön tájékoztatást küldünk.

 

A rendezvény szervezése érdekében kérjük a felsőoktatási pedagógiai intézményeket, hogy 2022. április 25-ig szíveskedjenek megküldeni a kiválasztott versenyző(k) és a részt vevő tanár(ok) nevét. A regisztrációs űrlap elérhetősége:

https://docs.google.com/forms/d/1fb_uogrRrn6K6oQa9JSlC5sBiTMPRukd78RWsCpT4d8/edit

 

A rendező intézmény a verseny részletes programját a jelentkezőnek közvetlenül küldi meg.

A versenyzők teljesítményét szakmailag kompetens zsűri bírálja el (fonetikusok, beszédtanárok, előadóművész, kommunikációs szakemberek). Az országos döntő legjobb versenyzői (a létszámtól és a verseny színvonalától függően 10-15 fő) Kazinczy-érmet és pénzjutalmat kapnak.

 

Kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre a kazinczy@ btk.ppke.hu e-mail címen!

 

 

PPKE BTK VJTK Óvó- és Tanítóképző Tanszék

Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság

Anyanyelvápolók Szövetsége