Az idei szimfóniakutatási konferenciánk három új fókuszra is koncentrál a korábbi zenetörténeti olvasatok mellett: kitekintünk a karmesterekre, a szimfonikus zenekarokra és a közönségre. A kérdés az, hogy a Ding an sich zenekari művek és a zenetörténet-írás kánonja mennyiben tudják termékenyen provokálni egymást az új szempontok bevonásával. Hiszen minden nyitány, szvit, szimfonikus költemény, rapszódia és szimfónia egy adott zenei közegben hangzik fel – olykor a szerzői szándéktól teljesen függetlenül. Az előadások arra világítanak rá, hogy miként alakul ki az egyes darabok saját aurája, szociológiai és esztétikai hálózata. Másképpen: mennyit lendít vagy ront a darab pályáján egy karmester, egy zenekritikus és egy influenszer. Közismert, hogy Ravel Boléróját Toscanini a szerző szándéka és tiltakozása ellenére jóval gyorsabb tempóban vezényelte – szerinte csak így volt hatásos a darab –, a mű máig mégis slágerszám maradt. Rachmaninov I. szimfóniája Glazunov vitatható vezénylése következtében az ősbemutatón megbukott, a szerző vissza is vonta – a mű mégis túlélte a kudarcot, és a zeneszerző halála után újra műsorra került. Kodály utolsó színpadi művét azonban egyetlen rossz előadás teljesen kiírta a zenetörténetből. Ami már ebből a három példából is látszik: nincs képlet, egyedi recepciót ismerhetünk meg minden egyes intézményi működési mód mentén.
A kétértelmű példák után hadd említsek egy egyértelműt is: a konferenciával tisztelgünk az egykori magyar karmester, Rozsnyai Zoltán (1926–1990) személye előtt. A Zeneakadémia elvégzése után szerencsésnek mondhatta magát, mert előbb a nagy múltú Debreceni Operát, később az állam kiemelt együttesét, az Állami Hangversenyzenekart vezethette. Az 1956-os forradalom után Bécsbe menekült, ahol az emigráns magyar zenészekből megalapította a Philharmonia Hungarica zenekart. A sikeres bemutatkozó koncertek után az együttest biztos alapokhoz juttatta Nyugat-Németországban. Az 1960-as években az USA-ba ment, ahol rövid ideig – a New York-i Filharmonikusoknál – Leonard Bernstein asszisztenseként dolgozott, majd a Cleveland Philharmonic zeneigazgatója lett. Nemzetközi hírnevét a San Diego Symphony Orchestra (1967–1971) élén szerezte meg, ahol az együttes első hivatalos felvételét is elkészítette; pályája során a Columbia Masterworks és több rangos európai kiadó számára is dolgozott. Később a Knoxville Symphony Orchestra élére került (1978), amelyet az 1982-es világkiállítás alkalmából élesztett újra, majd 1987-ben megalapította az International Orchestra of San Diegót. Tevékenysége éppen arra mutat rá, hogy miért is hasznos egy szimfonikus zenekar kulturális, oktatási, szociológiai, közgazdasági és politikai szempontból.
A felvetések után lássuk, mivel is fogunk konkrétan foglalkozni. Az előadások a szimfónia műfaját és a szimfonikus zenekari kultúrát vizsgálják szerb, szlovén, cseh, görög, macedón, magyar és román kontextusban, a 20. századtól napjainkig. Az előadások középpontjában a szimfóniák előadás- és recepciótörténete, a nemzeti szimbólumból kanonikus művé válás folyamata, valamint a zenekari repertoár- és műsorpolitika kérdései állnak. A megközelítés interdiszciplináris: az egyes művek notációs és analitikus vizsgálatától a zenekarok intézménytörténetén és nemzetközi turnéin át a közönségnevelésig és a globális műsorpolitikai trendekkel való összevetésig terjed.
A kerekasztal-beszélgetéseken az egyedi példák után arról a két világjelenségről is szót ejtünk, amelyek erős kihívások elé állítják a szakmánkat. Így kortárs kihívás a bölcselet- és a művészettudományok háttérbe szorítása a nemzetközi akadémiai szférában, amelynek súlyát csak kiemeli a mesterséges intelligencia-asszisztensek használata az elemzéseinkben, kutatásainkban. Felmerül a kérdés, hogy az egykori szimfóniák rendszerszintű feltárása, archiválása és kánonon kívüli értékelése – vagyis az a munka, amelyet a konferenciasorozat résztvevői évről évre végeznek – nem elefántcsonttoronyba zárkózás-e. Ugyanakkor valóban választ keresünk arra, hogy 2026-ban mi is a dolgunk a szimfóniákkal.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvény nyelve angol.
