
A 2020/2021. tanév végén lehetőségünk nyílt a végzős hallgatóink számára diplomaosztó ünnepség megrendezésére.
A diplomaosztó ünnepséget 2021. július 3. (szombat) 10 órai kezdettel rendezzük meg a Fricsay Ferenc Hangversenyteremben (Cím: 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.).
Talárpróbát a HÖK képviselői szervezik az alábbi időpontokban:
-június 22-23-24-25 (kedd, szerda, csütörtök péntek): 10-12 óráig.
-június 28 (hétfő): 10-12 óráig
-június 29 (kedd): előre egyeztetés esetén, délutáni időpontban, ha az előtte lévő napokon egyik sem volt jó.
Amellett, hogy a diplomaosztón viselitek, arra is biztosítanak lehetőséget, hogy az ünnepség után még tudjatok fotózkodni a talárban, a főépület előtt, vagy bárhol ahol szeretnétek Szegeden, családdal és a barátokkal!
Erre egy teljes órátok lesz az eseményt követően, csak ezután kell visszavinnetek a talárt.
Abban az esetben, ha nem tudsz részt venni a diplomaosztón, a záróvizsga értékelésének időpontjától számított 30 napon belül állítja ki a TO a diplomát, onnantól bármikor át tudod venni. Annyit kérünk, hogy a sorbanállást kerüljük el, így előre egyeztess időpontot a Tanulmányi Osztály kollégáival.
A diplomához ezúton is szívből gratulál az SZTE BBMK Csapata
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)