Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázati felhívása

Alapítványunk célja, hogy a Kárpát-medencében élő 14-30 év közötti diákok olyan számukra megfelelő programokban vegyenek részt, amelyek segítik őket tehetségük kibontakoztatására, képességeik fejlesztésére, kapcsolataik építésére. Fontosnak tartjuk, hogy a programunkban részt vevő tehetséges diákok az élet minden területén megállják a helyüket, ezért részükre egyénre szabott támogatást kínálunk, amelynek központi eleme a mentorprogram. A sikeresen pályázó diákok részére az üzleti és tudományos élet megbecsült tagjait kérjük fel a mentor szerepére.

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:

 kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,
 országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós
helyezést értek el,
 kutatási eredményeiket publikálták,
 motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,
 bár nem vettek részt, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.


Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek. Ennek során minden diák azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához, mely minden esetben tartalmaz mentori támogatást. (Ezen túl esetlegesen részesülhet ösztöndíjban, támogatjuk képzéseit és konferenciamegjelenéseit, részvételét kulturális és sportprogramokon.)


Jelentkezni a https://kmta.hu/ oldalon, a regisztráció menüpontban lehet.
További információ az erdeklodes@kmta.hu e-mail címen.


A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány brossúrája ide kattintva érhető el.