harfaverseny3_1170x431

Hárfaverseny a REÖK-palotában

Huszonöt ország mintegy hatvan versenyzője vesz részt a Szegedi Nemzetközi Hárfaversenyen, amely 2019. november 27-től december 1-ig tart Szegeden, a Reök-palotában.

A háromévente megrendezett verseny lehetőséget ad a fiatal tehetségeknek, hogy megmutassák tudásukat és összemérjék azt, nemzetközileg elismert zsűri előtt. A zsűritagok között kamarazenészek, szólisták, és pedagógusok is helyet foglalnak. A verseny művészeti vezetői Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára és édesanyja Gorbunova Natália, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze és a Király-König Péter Zeneiskola hárfatanára. A 2007-ben indult kezdeményezés mára Japánból, Oroszországból és több európai országból vonzza ide a versenyzőket.


A hárfaművészek három korcsoportban mérettetnek meg: a 14 év alatti gyermekek és a 19 és 25 év alatti fiatalok. A versenyt beharangozó sajtótájékoztatón a legfiatalabb induló, Kollár Villő mini hangversenyt adott és bemutatta három versenydarabját a hallgatóságnak. Razvaljajeva Anasztázia elmondta, hogy nemcsak szakmai tapasztalatot szereznek a versenyzők, hanem akár országokat átívelő baráti és szakmai kapcsolatok is szövődnek. A magyar kultúra nemzetközi népszerűsítése adta az ötletet, hogy a kötelező darabok magyar zeneszerzők alkotásai legyenek. Idén Bartók Béla, Liszt Ferenc és Maros Rudolf művei hangzanak el.


- Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hangszer mind látványa, mind hangzása csodálatos élményt nyújt nemcsak a játékosnak, de a hallgatóságnak is. A hangszer természetes eleganciát kölcsönöz a játékosnak - mondta Dr. Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar tanára, a verseny egyik fővédnöke.


A verseny fővédnökségét Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora vállalta, emellett védnök lesz Jakez Francois, a Camac francia hárfagyártó cég vezérigazgatója, Dr. Tóth Péter zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánhelyettese, Dr. Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, illetve Bősze Ádám zenei antikvárius, a Bartók Rádió műsorvezetője.


SZTEinfo: Higi Csilla

Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *