IMG_2608

Karunk Rézfúvós Együttese lépett fel Alsóvároson

Október másodikán, Szent Ferenc ünnepséget rendeztek Alsóvároson, a Mátyás téren.

A jótékonysági napon bográcsossal, sütivásárral, gyerek programokkal, és zenével várták a látogatókat, a bevétellel pedig a ferencesek által működtetett Szegény konyha működését segítették.

Lehetőség volt véradásra is, ahol közel 50 véradó volt, így nem csak a rászorulókon segítettetek, de körülbelül 150 ember életét tudják megmenteni.

Felkérték az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar Rézfúvós együttesét, hogy az ehhez kapcsolódó jótékonysági eseményen lépjen fel. A meghívásnak örömmel tettek eleget és képviselték Karunkat, valamint a Rézfúvós Tanszéket a megjelent népes közönség megelégedésére és örömére.





Következő fellépésük október 29-én 16 órakor lesz a Horthy úszóház szabadtéri színpadán a Böjte Csaba által celebrált szentmisén, ahol a zenei szolgálatot végzik majd a szertartás alatt.