kiemelt

FIATAL ZENESZERZŐK III. SZEGEDI FESZTIVÁLJA

A Fiatal Zeneszerzők Szegedi Fesztiválját első ízben 2016-ban rendezte meg a Bálint Sándor Művelődési Ház, mely 1979 óta ad otthont kortárszenei hangversenyeknek, jelenleg is székhelye a Vántus István Társaság Közhasznú Egyesületnek.

Időpont: 2021. március 9-10.

A fesztiválon szegedi, Szegedről elszármazott és Szegedhez kötődő fiatal, 40 év alatti zeneszerzők vehetnek részt kamarazenei, illetve énekes kamaraegyüttesre írott művekkel, személyes felkérések alapján; a rendezvény célja a fiatal komponisták bemutatása a közönségnek, műveik népszerűsítése a szegedi közönség előtt.
A felhangzó művek előadására elsősorban helyi művészeket, illetve művészjelölteket kérünk fel: a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti kara, az SZTE Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziuma, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Ének-zene Tanszéke művésztanárait, egyetemi és főiskolai hallgatóit, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház művészeit.
A fesztivál két fő rendezvényből áll, a két fesztivál hangversenyből.
A program fővédnöke: Hollós Máté Erkel-díjas zeneszerző, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület elnöke.


2021. március 9.

1. Haluska Lara Jázmin: Szétszórt hangulatok
HALUSKA LARA hegedű, ERŐS ANDREA zongora
2. Tóth Tamás: Végre játék
MUCSI GERGŐ, SZIVES MÁRTON marimba, TÓTH TAMÁS ütős hangszerek, KLEBNICZKI GYÖRGY zongora
3. Bartók Gellért: Zongoratrió
MARTIN BOGDÁN zongora, KARASZ NÓRA KATA hegedű,
IVKOVIC VIVIEN gordonka
4. Benedekfi István–Benedekfi Zoltán: Lángok
HALUSKA LARA hegedű, ERŐS ANDREA zongora
5. Vincze István–Juhász Gyula: Az időnek
IVÁN SÁRA ének, KLEBNICZKI GYÖRGY zongora
6. Barta Gergely: Fantázia gitárra
BARTA GERGELY ZSOMBOR gitár
7. Huszár Gergely: Study No. 1.
RÁCZ TÜNDE hegedű (a Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium 9. osztályos tanulója, tanára: dr. S. Dobos Márta)
8. Bozsó Bonifác–Radnóti Miklós: Erőltetett menet
SZOTÁK ZSÓFIA ének, BÍRÓ ALEX timpani, KOVÁCS BOTOND trombita,
FARKAS ANDRÁS basszusharsona, KLEBNICZKI GYÖRGY zongora


2021. március 10.

1. Hartl Bence: Try písní (Három ukrán népdal hegedűduóra) - ŐSBEMUTATÓ
I. Anton, kryve koleso
II. Oi chy volia, da chy nevolia
III. Vyydi, vyydi, sonechko
GIRITI ZITA, HORVÁTH-TÓTH VIKTÓRIA hegedű
2. Klebniczki György: Zongoraverseny – Finale
KLEBNICZKI GYÖRGY zongora, elektronika
3. Magda Dávid: Macska a marimbán
SZIVES MÁRTON marimba
4. Szigeti Máté: … senza basso – sulla natura della rimembranza
CSEPREGI HAJNALKA fuvola
5. Tornyai Péter: Ede–variációk
BENKŐ KATALIN hegedű, KLEBNICZKI GYÖRGY zongora
6. Virág Anna Virág: Le Mois Balkanique
SZIVES MÁRTON ütő, MUCSI GERGŐ marimba, KLEBNICZKI GYÖRGY zongora
7. Iván Sára: Ilyen próbát koncert előtt
AranyEzüst Qartett (vonósnégyes)


A fesztivál koncertjei online tekinthetőek meg az Újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház facebook-oldalán.