Csúcskategóriás versenyzongorát szerzett be Karunk

Több mint 70 millió forint értékű Karunk csúcskategóriás versenyzongorája. A Steinway & Sons D-modellnek városszerte nincs párja.

- Régóta dédelgetett álmunk vált valóra azzal, hogy sikerült beszereznünk ezt az elképesztően szép, magas minőséggel bíró, különleges hangzású zongorát, amelyet egyelőre a Liszt Ferenc-teremben helyeztünk el. A hangszer az intézmény felújítása után, a későbbiekben a Fricsay-hangversenyteremben kap majd helyet – mondta el Dr. Nátyi Róbert. Az SZTE BBMK dékánjától megtudtuk: a Steinway & Sons D-modell versenyzongora majdnem 3 méter hosszú és közel 500 kiló. Nyolcvan százaléka a legjobb minőségű faanyagokból, kézzel készült, egy régóta alkalmazott és jól bevált koncepció alapján. 12 ezer alkatrészből áll és egyenesen Hamburgból érkezett a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra.


A versenyzongora érkezését bemutató képgaléria ide kattintva érhető el.


A versenyzongorára több forrásból – többek között minisztériumi támogatásból és a Magyar Művészeti Akadémiától – szerzett pályázati támogatást a kari alapítvány. A dékán elmondta, hogy a beszerzések a hangszerfelújítási programnak köszönhetően tovább folytatódnak: új vonós, réz- és fafúvós hangszerekkel.


A Steinway & Sons D-modell versenyzongorát, amely városszerte egyedülálló, a hangversenyek résztvevői mellett igénybe vehetik a karon oktató, művészi hivatást választott tanárok is.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Bobkó Anna

Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *