unkp_20_211

ÚNKP konferencia a BBMK-n

A 2019/2020-as tanévben a BBMK két hallgatója részesült az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásában, Zöldi Nikolett (magánének) és Samodai Bence (trombita). A tervek szerint a kari TDK-konferencián ismertették volna kutatásaik folyamatát és azok eredményét, de ebben a félévben a pandémia miatt nem szerveztünk TDK-konferenciát – így online formában adhatták elő, félórás prezentációk keretében beszámolójukat.

A rendezvényen a két hallgató mellett bírálóként jelen volt Dr. Gévayné dr. Janurik Márta és Újváriné dr. Illés Mária. Mindkét előadás nagyon színvonalas volt, érzékeltette a hosszú munkafolyamatot, amit a támogatás segítségével végigvittek a hallgatók.

Zöldi Nikolett az irodalom és zene összefüggéseit, kapcsolódási pontjait kereste /keresi Goethe-szövegek számtalan megzenésítésvel foglalkozva, az egyes irodalmi művek témája által felmerülő zenei hasonlóságokat–eltéréseket kutatva. Munkája sokszínű, művészeti ágak között átívelő zenetudományi jellegű kutatás, aminek gyakorlati hasznosíthatóságát is keresi, tervezi beszámolójában a hallgató.

Samodai Bence János a natúrtrombita hangszertörténetével, a natúr trombita játéktechnikájával, történeti és zenetörténeti szerepével foglalkozik. Munkája elsősorban gyakorlatias, Samodai Bence elsődleges célja a minél alaposabb szakmai felkészültség elérése előadóként, amihez - dicséretes módon - a történetileg megalapozott tudást elengedhetetlennek tartja. Kutatási eredményeit az oktatásban szeretné közkinccsé tenni, ezzel kapcsolatos terveiről is beszámolt előadásában.

Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *