szte_mozdulj2

Így mozdult együtt az egyetem - Az SZTE Mozdulj! alumni és dolgozói verseny eredményei

Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dolgozói két kategóriában is helyezést értek el az SZTE Alma Mater és az SZTE Sportközpont közös versenyén.

Az SZTE Alma Mater és az SZTE Sportközpont közös szervezésű versenyén 57 fő, 11 kar és 5 egység képviseltette magát és tett meg összesen 13 644 kilométert. A verseny során okostelefon segítségével kellett mérni a hetente megtett kilométereket (futva, gyalogosan, kerékpáron, beltéri eszközön, vagy bármilyen egyéb, illetve gördülő eszközön), majd az eredményekről készített képernyőképet feltölteni az SZTE Alma Mater oldalán létrehozott SZTE Mozdulj csoportba.


Az SZTE Mozdulj! 2020 nagy kupáját az ÁOK nyerte 3905 kilométerrel, az egységek közötti versenyt az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság nyerte 638 kilométerrel, a legtöbb tagot pedig az ÁJTK-nak sikerült mozgósítania, ezért a közösségi 1% idén őket illeti majd. Karunk minden versenyzője helyezést ért el. A verseny nyertesei kategóriák szerint:


A legtöbbet futott versenyző - Egervölgyi Lilla - Sportközpont, 771 km

A legtöbbet kerékpározott versenyző - Révész Gábor- ÁOK, 1796 km

A legtöbbet gyalogoló versenyző - Mezey Róbert -ÁJTK, 235 km

A versenyző, aki a legtöbb kilométert tette meg beltéri eszközön - Zelei Bernadett - ÁOK, 2014 km

A versenyző, aki a legtöbb kilométert tette meg gördülő vagy egyéb eszközön - Bácsi Ildikó - ETSZK, 306 km


kategoriak_330x330


A legsportosabb házaspár - Majó-Petri Georgina és Dr. Majó-Petri Zoltán - 160 km

A legsportosabb kar (a legtöbb kilométert gyűjtött) - ÁOK - 3 résztvevő, 3905 km

A legaktívabb kar (a legtöbb résztvevő) - ÁJTK - 13 résztvevő, 2039 km


legsportosabb_330x330


A legsportosabb egység - NKI - 9 résztvevő, 638 km

A lesportosabb vezető - Gyarmati László - GTK, 525 km

A legkreatívabb versenyző - Szokody Anikó - 141 km, BBMK

A legsportosabb szenior - Várhelyi Flórián


legkreativabb_330x330


A legsportosabb SZTE-s dolgozó 1. helyezett (nő) - Zelei Bernadett - ÁOK, 2014 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 2. helyezett (nő) - Dr. habil Mikó Edit - MGK, 697 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 3. helyezett (nő) - Lakatos Andrea - ÁJTK, 472 km


eredmenyek_noi_330x330


A legsportosabb SZTE-s dolgozó 1. helyezett (ffi) - Révész Gábor - ÁOK, 1796 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 2. helyezett (ffi) - Gyarmati László - GTK, 525 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 3. helyezett (ffi) - Gombos Jarmo - ÁJTK, 329 km


eredmenyek_ferfi_330x330


 




A legsportosabb alumni 1. helyezett - Egervölgyi Lilla - Sportközpont, 771 km

A legsportosabb alumni 2. helyezett - Palásti Éva - JGYPK, 517 km

A legsportosabb alumni 3. helyezett - Bácsi Ildikó - ETSZK, 306 km


legspotosabb_alumni_330x330




Gratulálunk minden helyezést elért versenyzőnek, karnak és egységnek!


Az elismerésen, serlegeken és érmeken túl a versenyzők a Sziki, a Csillagösvény Kalandpark, a Képzerdő Játszóház és Kreatív Műhely, az ExitGame Szeged, a ParaPark Szeged, a CoreTerem és a Garden Fitness által felajánlott belépőkkel is gazdagodhattak.


Köszönjük a részvételt és lelkesedést mindenkinek! Jövőre folytatjuk!