Nyelvvizsga nélkül is átvehetők a diplomák

A kormány döntése értelmében azon volt hallgatók is megkaphatják a felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumot, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket.

Ez a rendelkezés a Szegedi Tudományegyetemen több ezer hallgatót érint. Valamennyi, korábbi főiskolai, egyetemi, alap- és mesterképzés, szakirányú továbbképzés volt hallgatója, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, megkapja az oklevelét, a képzési és kimeneti követelményei szerint az oklevél kiadásának feltételeként előírt nyelvvizsga kötelezettség teljesítése nélkül.


Tekintettel az érintett hallgatók nagy számára, az oklevelek kiállítása ütemezetten történik, az ehhez szükséges nyomtatványok megérkezése és az érintett hallgatókkal történt adategyeztetést követően.


Kérjük, kísérjék figyelemmel az egyetem, illetve az illetékes kar honlapját, valamint a Neptun üzeneteket.


Az oklevelek kiállításának és átvételének eljárási rendje:

  1. Az érintett hallgató adategyeztető űrlapot tölt ki a Moduloban. Kitöltéshez kattintson ide.
  2. Az adott kar ellenőrzi az adatokat és szükség esetén rögzíti, javítja a tanulmányi rendszerben.
  3. Az ellenőrzést követően elkészül az oklevél.
  4. Az elkészült oklevélről a hallgató e-mailben kap értesítést.
  5. Átvétel személyesen Szegeden, időpontfoglalással a József Attila Tanulmányi- és Információs Központban.
Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *