Járvány idején alapítványi segítség az újszülött babáknak

Egy csepp vérből analizálja az újszülöttek vérgáz-értékeit az a sav-bázis mérő berendezés, amelyet a koronavírus járvány idejére a betegellátás biztonságának növelése érdekében bérel a Korábban Érkeztem Alapítvány az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztály számára.

A koronavírus járvány idejére a már meglévő gép mellé bérel egy másik sav-bázis mérő berendezést a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika jól felszerelt Koraszülött Intenzív Osztálya számára a Korábban Érkeztem Alapítvány. Rádi Katalin alapító hangsúlyozta, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel szorosan együttműködő alapítvány missziójában a legfőbb támogatói egység a Koraszülött Intenzív Osztály. A második készülék biztosítása a Gyermekgyógyászati Klinika járványhelyzetre való felkészülésének egyik fontos pillére.


Tavaly a makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. ajánlott fel az alapítványnak nyolcszázezer forintot, amelyet eredetileg más célra fordítottak volna, részletezte az alapító. Elmondása szerint a járványhelyzetre való tekintettel azonban úgy döntöttek, hogy a mai modern intenzív terápiás ellátás során már nélkülözhetetlen közel ötmillió forint értékű sav-bázis meghatározó berendezést bérelnek a klinika számára. (A támogatás érdekessége, hogy a készüléket bérbeadó Radiometer Magyarország Kft pedig azzal segíti az alapítvány munkáját, hogy az eredetileg fix hat hónapos bérleti időt lecsökkentette négy hónapra.) Ezt az időszakot az alapítvány meghosszabbítja, ha a járványhelyzet megkívánja.



– Nagyon köszönjük az alapítvány támogatását! Jelentős könnyebbség ez az osztálynak, hogy most egy időre megkaptuk ezt a készüléket. Ugyanis a koronavírus járvány egy későbbi szakaszában a már meglévő és a most bérelt berendezéssel együtt tudjuk majd a koronavírussal megfertőződött édesanyáktól született kisbabák és a koronavírustól teljesen mentes koraszülött és újszülött babák vérmintáit elkülönítve, megfelelően izolált módon vizsgálni – árulta el dr. Kiss Judit, a Koraszülött Intenzív Osztály, hivatalos nevén a Perinatális Intenzív Centrum(PIC) vezetője, aki hozzátette, a betegbiztonság növelése érdekében az osztályt már két részre osztották, és két elkülönített kórtermet is kialakítottak a majdani fertőzött vagy fertőzés gyanús babák részére.


– Ezzel a speciális berendezéssel tudjuk rendszeresen ellenőrizni a nagyon rossz állapotú koraszülöttek és újszülöttek biztonságos lélegeztetését. A betegágynál elhelyezett, minilaborként működő gép nemcsak a vér savbázis egyensúlyát tudja mérni, hanem két-három perc alatt a vérszegénységet, a bilirubin, hematokrit értékeket is megmutatja, valamint a babák elektrolit egyensúlyát is ellenőrzi – magyarázta az osztályvezető.


SZTEinfo-Lévay Gizella

Fotó: Korábban Érkeztem Alapítvány